Nem szüntetik meg az iskolákat

Közel húsz év után változik meg a közoktatás több ütemben 2012-től; emelkedik a tanárok bére, s megtartják az iskolákat – jelentette be Hoppál Péter az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke és Gloviczki Zoltán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára szerdán, Pécsen.

A két politikus azt követően rendezett sajtótájékoztatót, hogy megkezdődött a Tudásközpontban a „Megújul a tanügy. Az új nemzeti köznevelési rendszer” címet viselő konferencia. Az eseményen az illetékesek pedagógusoknak, iskolai vezetőknek számoltak be a várható változásokról.

Dr. Hoppál Péter a pécsi önkormányzat oktatási bizottságának elnöke, pécsi országgyűlési képviselő szerint történelmi pillanat következett el azzal, hogy az új közoktatási, köznevelési törvény normaszövege elkészült. Mint mondta, egy kusza, kevésé átlátható rendszerhez vezető, 18 éves jogszabály helyett készítettek példátlan egyeztetési folyamat után egy új tervezetet.

Mint mondta, a törvény nemcsak a pedagógusokról, a gyerekekről, a családokról, a fenntartókról, hanem az egész társadalomról szól. „Hiszem azt, hogy egy ország átépítésének, megépítésének a gyökerektől kell indulnia. A gyökerek pedig a jövő nemzedéke, a jövő generációja oktatási feltételeinek javításával változtathatóak meg” – így az elnök.

Dr. Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár jogszabállyal kapcsolatban elmondta: annak hatályba lépése ütemezetten várható; így a köznevelési törvényben finanszírozással, fenntartással, pedagógus-munkabérrel és –munkaidővel összefüggő változások csak 2013-ban léphetnek hatályba. A 2012-es büdzsé ugyanis már a parlament előtt van.

A helyettes államtitkár azt mondta: a tanárok bére a 2013/2014-es tanév kezdetétől „drámai mértékben megnövekszik”. Az új rendszerben a pedagógusok a mindenkori minimálbér legalább 180 százalékát keresik majd; attól függően, hogy mióta dolgozik a pedagógus szakmájában az összeg a minimálbér többszörösét is kiteheti.

Az is bizonyos az államtitkár szerint, hogy a kisebb intézményeket sem zárja be az állam. Mint mondta, az alsó tagozatosok esetében ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy mindenféle költségvetési hatástól függetlenül – akár már nyolc szülő vagy család kérésére – megtartsa a helyi iskolát. A délutáni oktatással kapcsolatban elhangzott: ez ügyben szintén 2013 szeptemberétől lehet változás. E szerint az iskola köteles lesz reggel nyolctól délután négyig biztosítani a gyerekek nevelését, ellátását, oktatását, de a szülő kérésére a délutáni foglalkozásoktól el lehet tekinteni. A pedagógusok óraszáma az államtitkár szerint nem fognak nőni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés