13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaPécsi börtönben nem ülhet a volt parancsnok

Pécsi börtönben nem ülhet a volt parancsnok

B. Gyulát, a volt regionális vámparancsnokot vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel, hatáskörtúllépéssel elkövetett vesztegetés, valamint hivatali visszaélés miatt marasztalta el a bíróság, ám öt és fél éves büntetését nem kezdhette meg „saját hazájában”, a pécsi börtön ugyanis nem fogadta őt, hanem továbbirányította Szombathelyre.

Képünk a parancsnok bírósági tárgyalásán készült.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának kommunikációs osztálya lapunk azt firtató kérdésére, hogy miért nem ülheti le büntetését a volt vámparancsnok helyben, azt közölte, hogy B. Gyula befogadását nem tagadta meg a pécsi intézet. Elutasításról tehát nem volt szó szerintük. A szervezet – mint írták – „szakszerűen alkalmazta az útbaindítás módszerét, mivel annak feltételei kivétel nélkül fennálltak”.

„Az elítéltet az összes feltétel és körülmény figyelembevétele, elemzése és mérlegelése után irányították a  szombathelyi BV-intézetbe” – írta a szervezet kérdésünkre. Egy ilyen aktus során az elkövetett bűncselekményt, a szabadságvesztés tartamát, a végrehajtási fokozatot, a visszaesés fokát, valamint a megye szerinti lakóhely börtönének telítettségét is vizsgálják.

Kérdésünkre a szervezet nem válaszolta meg, hogy pontosan mi volt az oka Bakos útbaigazításának. A pécsi börtön telítettségével kapcsolatban azonban közölték: a megyei BV-ben több mint hatvan százalékkal több elítélt van, mint amennyi férőhely. Jelenleg a férőhely szerinti 97 helyett 159 elítélt tölti büntetését Pécsen. Ez azonban még így is 10-20 fővel kevesebb, mint ahány embert az elmúlt három évben tartottak fogva nálunk.

B. Gyulát amiatt ítélték el öt és fél év börtönre, mert 2009-ben kedvezőbb vámeljárást ígért az azóta már megszűnt Elcoteq pécsi üzemének, ha ott a barátja által képviselt céget bízzák meg őrző-védő feladatokkal. Korábbi cikkünk ITT olvasható.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő