Nemcsak a húszéveseké a kispálya

Április 2-án, hétfőn ismét megtelik élettel a Verseny utcai Várkői-stadion, ugyanis elkezdődik a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. által az Intersport-kupáért kiírt városi kispályás labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja. Hat új csapattal, egy teljesen új csoporttal és némileg megújult környezettel vághatnak neki az együttesek a 2012-es idénynek.

Hétfőn a Szuperliga mellett az I. és II. osztály labdarúgói mérkőznek meg egymással, a bajnokságot három, 17.15-kor kezdődő összecsapás nyitja meg. Szerdán az új csoport, a szenior 50+ mérkőzései is elkezdődnek, ezen az ötven év felettieknél nyolc csapat küzd az elsőségért. Csütörtökön pedig a III. osztály és a szeniorok kezdik meg a pontvadászatot 18 órától.

– Sajnos a gazdasági válság hatására több együttes lemorzsolódott, a tavalyiak közül nagyjából tízen nem indulnak idén, azonban ez nem látszik az összlétszámon, hiszen a III. osztályba új csapatok neveztek, emellett pedig az ötven év felettiek is bővítik a létszámot. Azt gondolom, sikernek számít ebben a helyzetben, hogy a tavalyival megegyező számú, nyolcvannégy együttes nevezett az idei bajnokságba – mondta el lapunknak Ábrahám Attila, a bajnokság főszervezője.

Az új salak mellett felújított, kifestett öltözők várják a csapatokat, a tavaszi idény május 29-ig tart, azonban a tervek szerint június 4-én és június 11-én két előrehozott őszi fordulót is lejátszanak a Várkői-stadionban.

Minden osztály bajnoka egy garnitúra szerelést és egy táskát kap, a 2-3-4. helyezettek pedig labdákat vihetnek haza a bajnokság végén.

További információk, sorsolás, eredmények, statisztika a www.psnzrt.hu oldalon található.

Tasi Tímea írása.

Hirdetés