Németh Zsolt megdöbbent – sajtóközlemény

Sajtóközlemény:

hirdetés

“Megdöbbenve olvashattuk a mai hírek között, hogy fideszes képviselők levelet írtak a miniszterelnöknek Pécs tragikus helyzete miatt.

Emlékezhetünk, hogy 2009 óta fideszes polgármester irányítja Pécsett, s másfél éve folyik az IMF-nek behódoló „szabadságharc”. Őszintén szomorúak vagyunk, amiatt ezen hosszú időszak alatt a Fidesztől még csak egy levélre tellett a miniszterelnökhöz, aki egyben saját pártjuk elnöke is.

Jól jellemzi a helyi „lobbi erőt”, hogy 2011 évvégére sem sikerült elérni a Kodály Központ állami támogatását, pedig azt már 2010-re ígérték. Legeladósodottabb város vagyunk, kiterjesztett ingatlanadóval és szinte minden helyi adó a rekord magasban.

Folyamatosan pénzhiányra hivatkoznak, miközben saját tanácsadóiknak, cégeiknek százmilliókat juttatnak, gondolhatunk itt a Szebellédi István féle cégekre, vagy pont ő magára, aki havi 1 millió Ft-os jutalmazása mellett, annyit tudott tanácsolni, hogy minden adót emeljenek meg.

Ezt a gátlástalan pénzszivattyút meg kell állítani. A Fidesz bebizonyította, hogy képtelen a várost kihúzni ebből a helyzetből, csak úgy, mint az országot, hiszen most etetnek meg minket az IMF-el. Haladéktalanul fel kell oszlatni a helyi testületet és új választást kell kiírni Pécsett!”

Németh Zsolt
Országgyűlési képviselő