Bűnözőt fogtak Pécsett

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 28 éves férfi ellen, akit 2013. szeptember 23-án este tíz óra körül fogott el a rendőrség egy pécsi lakásban.

K. Róbertet 37 éves barátnője jelentette fel a Pécsi Rendőrkapitányságon. Mivel, a nő állítása szerint a férfi megtiltotta neki, hogy az engedélye nélkül elhagyja a lakást, bántalmazta, és megfenyegette. Az asszonynak egy óvatlan pillanatban mégis sikerült elmenekülnie, ekkor fordult a rend őreihez.

A rendelkezésre álló adatok alapján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának beosztottjai K. Róbertet a lakásban elfogták, majd előállították. A férfiról kiderült, hogy nemzetközi elfogatóparancs van ellene, ezért kihallgatását követően őrizetbe vették. Vele szemben személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást.

Hirdetés

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. koszonom hogy abba hagyod,de sajnalattal kozlom veled ,hogy nem vagyok az anya csupan 1 nagyon regi ismerose,es tudom mi volt a hatterbe,ennyi az egesz dolog lenyege.

  2. Bűnözőknek börtönben a helye!
    Én is befejeztem, mert nyilván te vagy az anyja ennek a körözött személynek.

  3. gondolkozz mar el 1 kicsit ,te irkalsz hulyesegeket ,teged minosit le minden,mert en ha nem tudok konkretumot valoszinu hogy nem irkalok.de te biztos nagyon okos es jo fej vagy,maradj az magadnak ,kisfiam engem nem tud meg hatni a hulye szoveged ,sajnallak nagyon ,aszt gondolod magadrol hogy okos vagy ,hat jo neked.en biztos nem allok inentrol le vitatkozni 1 ilyen alakkal ,sory de nem erdekel a komented minden szo amit ide irsz ,a te lejaratasod mert ha a leg elso dolgot el olvastad volna ertelmesen akkor nem tartanank itt.hat ez van

  4. ja lehet hogy engem is minosit ,dehogy teged is az bisztos amugy be fejeztem veled a temat

  5. Ez téged minősít, hogy egy nemzetközi körözöttet védsz. A lényegen nem változtat, hogy miért adta fel az élettársa. Bűnöző és majd a törvény ítélkezik felette.

  6. ja kaktusz ,eloszor is nem en irtam hogy le csaplak ,szerintem neked van ott a helyed,te irkalsz itt nekem,mit nyugodjak le ,?te nagyon gaz vagy ,vagy nagyon unatkozol.sajnallak hogy ilyen unalmas az eleted

  7. neharagudj kaktusz ,te itt nagyon el vagy varazsolva ,nekem bisztos nem ott a helyem melette ,csak tudod en kissrac kora ota ismerem ,es az hogy most elkaptak ,es az a no eszt mondta rola az mind hazugsag mert ismerem oket egyutt eltek ,es ha valaki elettarsi viszonyban el valakivel az nem hiszem hogy fogva tarrott.a masik meg nyugodj le te ,es ne mond meg nekem hogy nekem hol a helyem ,en egy kiegyensulyozott anyuka es nagymama vagyok ,beszelj velem normalissan,nem vagyok az pvoda pajtasod.es az en magan velemenyem hogy mit gondolok errol a sracrol,en annak a nonek irtam ,hogy hazug szemet lada mert nem ugy van ahogy o allitja.es neincs kedvem a te hulye comentjeidhez irkani.szerintem neked lenne ott a helyed ,latszik rajtad milyen ,rosz ember vagy.hadj engem beken es ha nyilvanos ez a hulyeseg akkor irkalj magadnak ne nekem ,kosz.foglalkozz magaddal es a hozad hasonlokkal ,

  8. Nyugi moly, ez nyilvános fórum, az ír ide, aki akar. Ahogy olvaslak neked is a haverod mellett lenne a helyed!

  9. ki a fene vagy hogy le csapsz engem?okossan beszelj kisgyerek ,valogazsd meg a szavaidat mi a f…….szom nem tetszik neked,valami csoves kis ehen korasz lehetsz.te akit nem ismersz hogy mersz ilyeneket irkalni.?nyugi es nyugodjal le te ocsem mert a hulye szovegedbol elegem van,senki nem neked irta eloszor is ,az elso mondatokat,masodszor mag ki mondta neked hogy valaszolhatsz ra.harmadszor meg dugulj mar be es uj le a …….mert veletlenul meg en talallak le csapni teged,es ha olyan meno vagy gyere es csapj le.nehogy te jark ****ul.sajnos kisfiam te nem tudod kinek irkalsz es ha jot akarsz magadna ,ne irkalj mar nekem ,egy valakinek szantam amit irtam ,nem neked es a hozzad hasonloknak.remelem meg ertettel a huje dumaidat meg tartogazsd meg ,masnak.remelem ertettel es velem ne szorakozz

  10. nem erdekel mi volt ellene ,es ha angol ****mazasu leszel kis fiam,talan te sem tudsz helyessen irni.a masik ,meg mit irkalsz te kis hulyegyerek

  11. Nemzetközi elfogatóparancs volt ellene, nyilván nem csoki lopás miatt. Jó helyre került!
    Te meg molyocska tanulj meg helyesen írni!

  12. te tohadt k.mit hazudozol nem engedett ki a hazbol be zart?egyutt volt veled ,meg a 15 eves lanyoddal .akkor aszt is be zarta?vele egyutt akartal menekulni te ……………hogy lehetsz ilyen gerinctelen mocskos szemet

Comments are closed.