12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldNépszava: Kásler mehet, Pintér maradhat, Lázár visszatérhet

Népszava: Kásler mehet, Pintér maradhat, Lázár visszatérhet

Az új, ötödik Orbán-kormány még májusban megalakul. A kormányfő a kulcstárcák – a belügy, a pénzügy, a kancellária – vezetőivel már meg is állapodhatott.

A Népszava értesülései szerint az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós nyugdíjba vonul, ezért távozhat, vélekedések szerint az EMMI sem marad egyben a következő ciklusban. Szócska Miklós, a második Orbán-kormány egészségügyi államtitkárának neve is ismét felmerült, a 74 éves Pintér Sándor pedig elvállalt újabb négy év miniszterséget.

Varga Mihály szintén marad pénzügyminiszterként, bár tárcájának kevesebb funkciója lesz a lap szerint: ez után költségvetéssel és adóügyekkel foglalkozik majd. A gazdasági stratégia, az energetika, a fejlesztések koordinálása egy új tárcához kerülhet, a terület irányítására a miniszterelnök Nagy Mártont (Orbán tanácsadója) látná szívesen.

A lap „informátorai” szerint továbbá biztosnak látszik, hogy Gulyás Gergely marad kancelláriaminiszterként a kormányban, illetve Orbán Viktor a választás utáni sajtóértekezletén maga nevezte meg fix pontként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. Lázár János pedig nem kizárt, hogy visszatér, számára formálódik egy új, összetett feladatokkal – agráriumi-, élelmiszeripari fejlesztésekkel, kiskereskedelemmel – foglalkozó tárca.

A Blikk közben arról értesült, hogy a családokért felelős miniszteri posztra Novák Katalin helyére Gál Kinga kerülhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő