Népszerűek a húsvéti csokinyulak!

Mintegy 4 milliárd forintért 940 tonna húsvéti édességet forgalmazott az élelmiszer-kiskereskedelem a tavalyi szezonban, értékben 12 százalékkal, mennyiségben pedig 6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.

A piackutató vállalat keddi közleménye szerint a piacon továbbra is a tojás- és a nyúlfigurák domináltak, ugyanakkor a csokoládényúl 41 százalékos piaci részesedéssel megelőzte a szezonális édességek teljes forgalmának 39 százalékát adó csokitojást. Utánuk a hagyományos és a speciális húsvéti csomag következett, együttesen 10 százalékos értékbeli piacrésszel.

Az egyéb csokoládé figurák, azaz kacsa, bárány és csibe aránya 7 százalékot, a játékot is tartalmazó ajándékcsomagoké pedig 3 százalékot ért el a tavalyi szezonban.

Továbbra is a magasabb minőségű tejcsokoládéból készült figurákat keresték inkább a vásárlók. A húsvéti édességekre kiadott pénz 82 százalékát tejcsokoládéra költötték tavaly, ami 1 százalékponttal meghaladja a tavalyelőtti arányt.

A korábban évekig listavezető nugát piacrésze értékben egyre alacsonyabb, a tavalyelőtti 10 százalékról a legutóbbi ünnepi szezonban 9-re csökkent.

Az étcsokoládé értékbeli aránya 5 százalékos volt a múlt évben.

A húsvéti édességek csaknem felét, 47 százalékát a hipermarketekben szerezték be a vevők az elmúlt két húsvéti időszakban, az értékben mért forgalom részaránya a tavalyelőtti 45 százalékról a legutóbbi szezonban 48-ra emelkedett.

A diszkontok mutatója 22 százalékról 26 százalékra emelkedett, a lánchoz tartozó többi üzleté szintén 22-ről 25 százalékra.

Az önálló boltokra stabilan 2 százalék jutott, míg a drogériákban nagyobb arányú visszaesés volt.

Hirdetés