Neten fejleszthetik a képességeiket a diákok

Egy Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus segítségével megvalósuló tehetséggondozó programot támogat a kormány 30 millió forinttal – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Tehetség Program keretében támogatott projekt egyszerre segíti a tehetséges középiskolások önállósodását, valamint bevonja a szülőket és a pedagógusokat is a tehetséggondozásba – ismertette a miniszter.
Vécsei Zsadány, a támogatást elnyerő IQ Consulting Kft. ügyvezetője elmondta, egy olyan webes alkalmazást hoznak létre, amelyen a diákok képességfejlesztő programokat találnak, továbbá segítséget kérhetnek és tanácsot kaphatnak abban, hogy miként fejlődhetnek tovább, milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre tehetségük kibontakoztatásához.
Hozzátette, a program fejlesztése most kezdődik, utána következik egy tesztidőszak, amelynek sikere esetén a kormány további támogatására is számítanak.
Csíkszentmihályi Mihály pszichológus elmondta, ritkaságszámba megy a világon, hogy a tehetséggondozás kormányzati támogatással valósul meg.
Tévhit, hogy a tehetséges fiatalok előbb-utóbb mindenképp sikeresek lesznek. Feltétlenül szükség van egy támogató környezetre ahhoz, hogy képességeik kibontakozhassanak, Magyarországon pedig ezt felismerték – mondta.
Úgy fogalmazott, a tehetségek egy nemzet legnagyobb erőforrásai, segítenek ugyanis abban, hogy ne csak más országokat kövessünk, hanem továbblépjünk és fejlődjünk.
A Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal fogadta el. A program célkitűzései húszéves időkeretben, kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósulnak meg. A támogatásokból évente 300-350 ezer fiatal vehet részt tehetsége kibontakoztatását segítő programokban.
A program ez évi pályázatainak keretösszege 2,8 milliárd forint, amely kétszerese a tavalyi összegnek és több mint háromszorosa a 2013-as keretnek. A program forrásának alapját a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok képezik, ezt a kormány az összegyűlt adóbefizetésekkel egyenlő összeggel egészíti ki.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés