Nevet változtat a Telenor, márciutól Yettel néven működik tovább

Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs vállalata 2010-ben már egyszer módosított a nevén és arculatán, tavasszal pedig jön az újabb váltás – írta meg a Telex.

Talán sokan emlékeznek még arra, hogy a Telenor 2010-et megelőzően Pannon GSM néven futott idehaza, azonban 12 évvel ezelőtt a cég akkori norvég anyavállalatának arculatába simulva lett Telenor – írja a Telex.

Az évek során azonban folyamatosan változott a vállalat tulajdonosi struktúrája, és a norvégok jónéhány éve már nincsenek is benne cégben. Most pedig úgy döntött a vezetés, hogy nem licencelik tovább a nevüket, hanem Yettel. néven, teljesen megújuló arculattal folytatják. A márciusra tervezett váltás előtt komoly kampányba kezd a szolgáltató, hogy Magyarország mellett Bulgáriában és Szerbiában is megismertessék az emberekkel az új nevet.