7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaNőhetnek a bérek a közszférában

Nőhetnek a bérek a közszférában

A 2017-es költségvetés elfogadása után már biztosan lehet tudni, hogyan változik a közalkalmazottak fizetése. A pedagógusok béremelésének folytatása mellett a kormány belevág az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozók bérfejlesztésébe is. Mellettük jól járhatnak még a szociális dolgozók, az egyetemi oktatók és az MTA kutatói, valamint a járási- és kormányhivatalokban dolgozó kormánytisztviselők is – írja az Origo.

Az ápolók bére három év alatt 65 százalékkal nőhet. Az idei szeptemberi átlagosan 26,5 százalékos emelkedést a következő években 12, majd kétszer 8 százalékos béremelés követi majd. Az idén induló program során több mint 76 ezer szakdolgozó bére összesen 200 milliárd forinttal lehet több, mint volt idén.

Az egészségügyi béremelés részeként idén és jövőre is nőni fog a szakorvosok és szakgyógyszerészek bére. Ők idén szeptember 1-jétől bruttó 107 ezer, 2017. november 1-jétől pedig bruttó 100 ezer forinttal vihetnek haza többet. A 16 ezer szakorvos és 434 szakgyógyszerész mellett jövő novembertől a rezidensek alapbére is emelkedik 50 ezer forinttal.

A szociális dolgozók bére 2014 és 2016 között átlagosan 16 százalékkal, bruttó 24 ezer forinttal nőtt. Az emelkedés jövőre is folytatódhat, de erről még nem született kormánydöntés.

Az oktatásban folytatódik a pedagógusok, az életpályamodell 2013-as bevezetésével megkezdett, béremelése. A 170 ezer általános és középiskolai tanár fizetése idén szeptembertől 3,5 százalékkal (37,6 milliárd forinttal) fog nőni, 2017-ben pedig körülbelül 40-50 százalékkal fognak többet keresni, mint tették 2013-ban.

A pedagóguséletpálya részeként 2016 januárjától egy lépésben 30-40 százalékkal,40-60 ezer forinttal nőtt a felsőfokú bölcsődei nevelők bére.Mellettük megkezdődik a nem pedagógus végzettségű nevelést-oktatást segítő dolgozók fizetésének a tanárok tiltakozása során is követelt béremelése. A 15 ezer ilyen dolgozó idén július és december közepén 35-35 ezer forintos egyszeri pluszjuttatásban, jövő év elejétől pedig 10 százalékos béremelésben részesül.

A közoktatásban tanítók mellett az egyetemi oktatók, valamint az MTA kutatóinak fizetése is növekszik. Az év eleji 15 százalékos emelés után 2017-ben és 2018-ban 5 százalékkal lesz magasabb a fizetésük, ami a három év alatt 12 milliárd forintos kiadást jelent a költségvetésnek.

A kulturális intézményekben dolgozó közalkalmazottak sem maradnak ki a béremelésekből. A 20 ezer dolgozó bére a 15 százalékos illetménypótlék bevezetésével átlagban 10 és 45 ezer forint közötti összeggel lesz több. A döntés egyelőre a következő évre vonatkozik, a további tárgyalásokon dől el, hogy az beépül-e az alapbérbe, vagy azt a kulturális dolgozók továbbra is illetmény formájában kaphatják meg.

A rendvédelmi dolgozók – 64 ezer katona és rendőr – juttatásai az idei évvel kezdődően három évig évente 5 százalékkal fognak nőni. Így a 2015. júliusi 30 százalékos emelést is beleszámítva a béremelési ciklus végére50 százalékkal lesz több a fizetésük, mint az időszak kezdetén.

Az összesen 93 milliárd forintos bérfejlesztésből részesülnek a rendvédelemben dolgozó közalkalmazottak is. Ők a 10 százalékos illetményemelést pótlék formájában kapják meg.

A járási és kormányhivatalokban dolgozó 32 ezer kormánytisztviselő bére az idei és a jövő év során 30 százalékkal emelkedik. A tavalyinál 42 milliárd forinttal nagyobb bértömegből első körben, július 1-től a járási hivatalok dolgozói részesülnek, őket követik jövő év elejétől a Kormányhivatalokban dolgozó kormánytisztviselők.

A 21 ezer adóhivatali dolgozó béremelésére idén 10, jövőre pedig 17,4 milliárd forintot fordít a kormány. Az idén júliusban kezdődő béremelés során 50 százalékkal nő a NAV-dolgozók fizetése.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő