Nőtt a külkereskedelmi többlet

Áprilisban 717 millió euró volt a külkereskedelmi áruforgalom többlete, 283 millió euróval nagyobb az egy évvel korábbinál és meghaladta a június 7-én közölt előzetes 700 millió eurót is – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év negyedik hónapjában 11,7 százalékkal nőtt az export euróban és volumene 13,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 7,6 százalékkal nőtt euróban és a volumene 10,5 százalékkal volt nagyobb a tavaly áprilisinál. A kivitel értéke 6,86 milliárd euró (2057 milliárd forint), a behozatalé 6,14 milliárd euró (1844 milliárd forint) volt áprilisban.

Az euróban számolt növekedési ütem az exportban és az importban is egy, illetve két tized százalékponttal kedvezőbb az előzetesen közöltnél.

Az év első négy hónapjában a kivitel volumene 3,1, a behozatalé 2,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki szintet.

A négy havi kivitel értéke 26,8 milliárd euró, 7949 milliárd forint, a behozatalé 24,3 milliárd euró, 7211 milliárd forint volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 2,457 milliárd euró volt, 738 milliárd forintot tett ki, 334 millió euróval, 113 milliárd forinttal többet, mint egy évvel ezelőtt.

A forgalom forintban mért árszínvonala 2013 január-áprilisában az előző év azonos időszakához viszonyítva importban 1,1 százalékkal csökkent, az exportban szinte nem változott. A cserearány 0,9 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz képest 1,7 százalékkal erősödött, a dollárhoz viszonyítva alig változott.

Az év első négy hónapjában a gépek és szállítóeszközök exportvolumene 3,5, az importé 2,0 százalékkal volt magasabb a 2012. január-áprilisinál. Euróban a növekedés rendre 1,8, illetve 0,8 százalékos volt. A híradás-technikai hangrögzítő és -lejátszó készülék forgalma csaknem elérte az egy évvel ezelőtti szintet. A közúti járművek exportja, a gyártókapacitás növekedése miatt, jelentősen bővült. Áprilisban a budapesti közlekedésfejlesztés keretében számottevő járműbeszerzés történt, ezért a közúti járművek mellett az egyéb szállítóeszközök behozatala is emelkedett.

A feldolgozott termékek exportvolumene 6,6, az importé pedig 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, euróban 7,5, illetve 5,0 százalékos volt a növekedés. Az árufőcsoport kereskedelmében meghatározó részarányú gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitele átlag alatti mértékben növekedett, ugyanakkor behozatala továbbra sem érte el a bázisszintet. Dinamikusan bővült a szerves vegyi termék exportja, a vas és acél, valamint az egyéb fémtermék importja, illetve nőtt a műanyag-alapanyag mindkét irányú forgalma.

Az energiahordozók behozatalának volumene 1,5 százalékkal haladta meg az előző év első négy hónapjának szintjét, de euróban 2,4, forintban 3,2 százalékkal csökkent a behozatal értéke. A két legjelentősebb árucsoport közül a kőolaj és kőolajtermék importvolumene 2013. január-áprilisban mintegy huszadával volt több, a természetes és mesterséges gáz behozatalának volumene nem érte el a bázisszintet.

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 6,3, az importé 4,0 százalékkal csökkent 2012 első négy hónapjához képest, euróban viszont az export értéke csak 0,5 százalékkal volt kevesebb, az import viszont 1,5 százalékkal nőtt. A meghatározó súlyú gabona és gabonakészítmény exportvolumene nem érte el az előző évi forgalom kétharmadát. Ugyanakkor számottevő növekedés jellemezte a hús és hús-készítmény, a tejtermék és tojás, továbbá a zöldségféle és gyümölcs kivitelének volumenét. Behozatalban a cukor és cukorkészítmény volumene harmadával, az állati takarmányé közel negyedével esett vissza, amelyet nem tudott ellensúlyozni az egyéb termékkörök kismértékű növekedése.

Magyarország 2013 első négy hónapjában az export 77, az import 70 százalékát bonyolította le az EU tagállamaival; a kivitel volumene 2,8, a behozatalé pedig 0,8 százalékkal volt több, mint az előző év azonos időszakában. Euróban az export 2,6, az import alig 0,1 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi egyenleg aktívuma az unió tagjaival szemben 503 millió euróval (151 milliárd forinttal) 3,59 milliárd euróra nőtt.

Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben az export volumene 4,4, euróértéke 3,1 az importé 7,2, illetve 5,1 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. A külkereskedelmi mérleg hiánya 1,132 milliárd euró (329 milliárd forint) volt, 169 millió euróval több, mint 2012. január-áprilisban.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés