10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekNovemberben elmarad, májusban láthatjuk a Háry János-díszelőadást

Novemberben elmarad, májusban láthatjuk a Háry János-díszelőadást

Igazi pécsi összművészeti előadásra készült a 60 éves Bóbita Bábszínház és a 210 éves Pannon Filharmonikusok: Kodály Zoltán Háry János című művét állították volna színpadra novemberben. Azonban a családi eseményre várnunk kell egy kicsit, a járványhelyzet miatt a következő év májusára tették át a bemutatót – tájékoztatta lapunkat a pécsi zenekar.

A produkcióban együttműködő partnerek mérlegelték azt, hogy egy ilyen komplex előadás előkészítése, megtartása – melyben ének- és bábművészek, szimfonikus zenekar, énekkarok is közreműködnek – milyen kockázattal jár a jelen járványügyi helyzetben.

És bár kormányzati rendelet jelenleg nem korlátozza az előadások megtartását, a növekvő koronavírus-megbetegedések száma indokolttá tette a döntést.

A szervezők ezért novemberre kitűzött előadásokat 2022 tavaszára helyezték át.

A tervek szerint május 12-én 19 órakor láthatja a közönség a díszbemutatót, valamint május 14-én 15 órakor, illetve az érdeklődés függvényében még egy esti előadással várják majd a családokat.

Erre számíthat a közönség jövőre!

Kodály Zoltán műve méltán örök érvényű. A jó mesélőkedvvel megáldott magyar obsitos, Háry János hangzatos történetei bejárták a világot. Legenda született a huszárról, aki a legmesszebb jutott falujától, így a messziről jött ember azt mond, amit nem szégyell. Úgy fest, minden korban szükségünk van a megszépítő, hangzatos hőstettekre, a fantáziával átszőtt valóságra – olvasható a Pannon Filharmonikusok ajánlójában.

Mint írják, igazi családi előadás készül Pécsen, bárki, a mesére vágyó kisgyermekek, a kamaszok és persze a szülők is bőven találnak szórakoztató, tanító kapaszkodókat a darabban.

További részleteket később árulnak majd el a szervezők, a produkció kulisszatitkait kisfilmeken is bemutatják.

Alkotók és előadók

Az előadás rendezője Halasi Dániel, a szövegkönyvet Paulini Béla és Harsányi Zsolt készítette, a darab zenei vezetője és karmestere Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere.

Szabó Attila készítette a bábszínpadi adaptációt, a báb- és díszlettervező Mátravölgyi Ákos, Blattner Géza-díjas alkotó.

Váradi Marianna, Haja Zsolt , Bognár Szabolcs, Vermes Tímea, Megyesi Schwartz Lúcia nagyszerű énekművészeket láthatja és hallhatja a közönség a legfőbb szerepekben. Közreműködik a Bóbita Bábszínház társulata, Matta Lóránt, Mag Eszter, Illés Ilona, Várnagy Kinga, Papp Melinda, Czéh Dániel és Arató Máté bábművészek.

Közreműködik majd a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusa, karigazgató Dobos László és Vass András, a Pannon Gyermekkar, karigazgató Schóber Tamás.

A csodálatos bábokat Bódiné Kövecses Anna, Fekete Hajnalka, Szijártó Éva, valamint Nagy Kovács Géza báb- és díszletkészítők hozták életre.

A novemberre megváltott jegyeket a vásárlás helyszínén december 31-ig visszaváltják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő