Nyilvános lehet a BAT koncessziós szerződése

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordul azért, hogy a kormány kiadja a dohány-nagykereskedelmi koncessziós szerződést, amelyet a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. konzorciumával kötött.

Szigetvári Viktor, a párt elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Együtt az elmúlt hetekben mindent megtett azért, hogy a szerződést megszerezze, de a Fidesz minden próbálkozásuknak ellenállt, holott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón ígérte meg, hogy a dokumentumot nyilvánosságra hozzák. Az Együtt adatigénylést is benyújtott – tette hozzá -, de azóta a kormány megszigorította az erre vonatkozó törvényt.

Szigetvári Viktor közölte: ezért először a NAIH-hoz fordulnak, arra kérik Péterfalvi Attilát, a hatóság elnökét, hogy kötelezze a kormányt a szerződés kiadására. Amennyiben ez nem történik meg, az Együtt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, mivel a párt álláspontja szerint a dohánypiac nagykereskedelmi szerződése hűtlen kezelésnek minősül, hiszen emiatt akár tízmilliárd forintos adóbevételtől eshet el a magyar költségvetés – fűzte hozzá.

Az Együtt követeli továbbá, hogy a koncessziós szerződést megalapozó hatástanulmányt is hozzák nyilvánosságra, hiszen elképzelhetetlen, hogy a szerződést e nélkül kötötték meg – emelte ki.

Hirdetés