Nyolc és fél évet kapott a két ember haláláért felelős férfi

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinek az ítéletét, aki 2015-ben ittasan, kábítószer hatása alatt balesetet okozott és ezáltal utasa életét vesztette, 2016-ban pedig szintén ittasan úgy megütött egy férfit, hogy az elesett és sérülései folytán életét vesztette.

A jogerősen megállapított tényállás szerint S. L. (huszonkét éves, büntetett előéletű, Tolna megyei férfi) vádlott nem rendelkezett jogosítvánnyal. 2015. október 5-én napközben sört és kábítószert is fogyasztott, majd éjszaka beült édesapja kocsijába és azt engedély nélkül elvitte. Két utast szállított Szekszárdon, illetve a környékén, összesen több mint hatvan kilométer távolságot megtéve.

2015. október 6-án 9 órakor a megengedett legnagyobb haladási sebességet túllépve, kilencvenöt-száz km/h sebességgel egy útkanyarulatban kisodródott, és az út menti fás-bozótos területen egy fának csapódott. A balesetben a gépkocsi jobb első ülésén utazó sértett olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítása közben életét vesztette. A hátsó ülésen utazó utas nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, a vádlott súlyos sérüléseket szenvedett. A cselekmény elkövetésekor a vádlott vérében 1,33 g/l ezrelék etilalkohol-koncentráció volt, ráadásul vezetési képességét az elfogyasztott kábítószer is befolyásolta.

2016. július 30-án a vádlott Szekszárdon találkozott egy férfi ismerősével, akivel együtt italoztak, majd a sértett kezdeményezésére egy közeli faluba, a sértett lakóhelyére utaztak. Itt tovább folytatták az italozást, a sértett kérésére, az általa átadott pénzből a vádlott két alkalommal is vásárolt italt egy presszóban. A visszajáró pénzt mindkét alkalommal visszaadta a sértettnek.

Miután a presszóban tovább nem szolgálták ki őket, a szeszes ital hatása alatt álló sértett és a vádlott a sértett lakása felé indult. Útközben a vádlott azt ígérte a sértettnek, hogy szerez neki nőt, ha fizet érte. A sértett egy idő után nem kívánta tovább a vádlott társaságát, ezért felszólította, hogy ne kövesse. A vádlott azonban a sértettől pénzt akart szerezni, ezért továbbra is vele ment és egyre hangosabban követelt tőle pénzt. Hangos szóváltás is kialakult közöttük, mely során a vádlott a sértett ruházatát megfogta, a sértettet rángatta.

A férfiak szóváltását a közelben lakók hallották és felszólították őket, hogy a vitát hagyják abba. Ekkor a vádlott a kerítésre felugorva az őket csitítani próbáló tanút veréssel fenyegette meg, majd a sértettet – pénzének megszerzése érdekében – legalább egy alkalommal, nagy erővel az arcán megütötte, kikapta a kezében levő tízezer forintost és elszaladt.

A sértett az ütéstől hanyatt esett, feje hátsó részét a betonburkolatú járdába verte, aminek következtében az arcán nyolc napon túl gyógyuló, csonttöréssel, valamint zúzódással és vérbeszűrődéssel járó sérüléseket szenvedett, az elesés miatt pedig súlyos agyzúzódása és koponyasérülése keletkezett. A sértettet a mentők kórházba szállították, az azonnali műtét és a kórházi kezelés ellenére – az agyzúzódás és az agyroncsolódás következtében – meghalt.

A Szekszárdi Törvényszék a vádlottat bűnösnek mondta ki halált okozó testi sértés bűntettében, rablás bűntettében, halált okozó ittas járművezetés bűntettében. Ezért halmazati büntetésül nyolc év hat hónap börtönre, hat év járművezetéstől és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte.

A védelmi fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés