10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaOkos karácsonyt kívánunk!

Okos karácsonyt kívánunk!

A karácsonyi ünnepek biztonságához elengedhetetlen vásárláskor a tudatos fogyasztói magatartás – hangsúlyozta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője az Okos karácsonyt kívánunk! címmel tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Fülöp Zsuzsanna elmondta, hogy a kereskedelmi forgalommal együtt a problémák száma is megnő. A karácsonyi ünnepeket megelőzően kiemelten ellenőrzik az áruházak akciós tevékenységét, illetve a szezonhoz köthető termékek, így például a fényfüzérek biztonságát – emelte ki.

Ismertetése szerint tavaly az árfeltüntetéssel volt a legtöbb probléma, amikor a pénztárnál a vevő végül nem az akciós árat fizette ki. Az országos ellenőrzések elsősorban a széles fogyasztói tömegeket vonzó nagyáruházak, áruházláncok üzleteire, hiper- és szupermarketeire, bevásárlóközpontokra koncentrálnak, de a felügyelők jelen lesznek a kitelepüléseken, vásárokon és piacokon is.

Közlése szerint az NFH az idén is kiemelten vizsgálja a karácsonyi fényfüzérek biztonságát, illetve ellenőrzi, hogy a korábbi években betiltott veszélyes termékek ne legyenek forgalomban. Tavaly a vizsgált 17 fényfüzér-minta közül 15 esetben azt állapította meg a hatóság, hogy áramütést, égési sérülést okozhat. A mintavétel folyamatos, az idei eredményekről még karácsony előtt beszámol a fogyasztóvédelem.

Szólt arról is, hogy az NFH szúrópróbaszerűen ellenőrizte a csokoládémikulásokat, mind a 14 vizsgált termék megfelelt az élelmiszerkönyv előírásainak.

A hatóság tapasztalata szerint a megtévesztést legtöbb esetben nem a gyártók, hanem a kereskedők követik el a polcokra kihelyezett címkékkel. Sok esetben előfordult, hogy a csokoládé címkék mögött tejbevonó-masszák sorakoztak a polcon.

Élelmiszervásárláskor a minőségmegőrzési idő ellenőrzése kiemelten fontos, az árcsökkentés ugyanis gyakran arra utal, hogy közeledik a termék szavatossági idejének lejárata – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a nem biztonságos termékek – a beazonosításukhoz szükséges adatokkal együtt – megtekinthetők a hatóság honlapján.

A szóvivő kiemelte: a műszaki terméket, gyermekjátékot, ajándékot vásárlók a vásárlás helyszínét jól válasszák meg, kerüljék az alkalmi árusokat, piacokat. Ott ugyanis nem mindig lehet kipróbálni a terméket, előfordulhat, hogy nem adnak blokkot, amely az utólagos reklamációhoz, a fogyasztói jog érvényesítéséhez, a kereskedő megtalálásához elengedhetetlen.

A tájékoztatót követően az NFH laboratóriumaiban a sajtó képviselőinek bemutatták a karácsonyi fényfüzérek és a csokoládéfigurák vizsgálatát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő