Okostelefonhoz okos evőpálcika?

Felismeri az ételeket, minőségüket, kalóriatartalmukat is jelzi a Kínában fejlesztett okos evőpálcika, melynek okostelefonos alkalmazása használóinak étrendjét is követi, így a fogyókúrában is segíthet – írja a South China Morning Post hongkongi napilap az MTI szerint. 

A lap a fejlesztő céghez, a kínai keresőóriás Baiduhoz közel álló forrásokat idézte és a vállalat által még tavaly ősszel benyújtott, a héten nyilvánosságra hozott szabadalmi kérelmek dokumentumait elemezte.

Az okos evőpálcika ötletét a cég még 2014-ben ismertette, akkor azt a képességét emelték ki, hogy felismeri az ételek savasságát, kalóriatartalmát, az elkészítésnél felhasznált olaj minőségét. Az azóta napvilágot látott információk szerint az okos készülék négy ételkategória – főtt ételek, italok, hús és gyümölcsök – adatait képes elemezni és okostelefonra továbbküldeni.

Az elemzés vagy magával a pálcika ételhez érintésével, vagy a szintén rendszerbe kötött okos mérőpohárba való öntésével válik lehetővé. Mindkét berendezés a felhasználók telefonjára letöltött alkalmazásnak továbbítják az adatokat, melyeket az részletesen elemez.

Meg tudja állapítani, hogy a vizsgált, “gyümölcs” kategóriába sorolt étel alma-e, honnan importálhatták és hány kalóriát tartalmaz. Az adatokat az alkalmazás ezután az elfogyasztott ételek lajstromában tárolja.     A telefonos alkalmazás a telefon tulajdonosának étkezési szokásait is képes elemezni a hosszabb időn át követett statisztikák alapján, rámutatva az esetleges hibákra, így a túlzott hús- vagy cukorfogyasztásra, a túl kevés tápanyag bevitelére, ezzel a fogyókúrában vagy az egészségtudatosabb táplálkozásban is segíti a felhasználókat.     A Baidu evőpálcikákkal kapcsolatos pontos tervei továbbra sem ismertek, így nem lehet tudni, azt tömeggyártásban kívánja-e a piacra dobni, bár az eddigi visszajelzések alapján a fogyasztók ezt pozitívan fogadnák.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés