Olimpiai bajnokok relikviái a Magyar Nemzeti Múzeumban

Magyar olimpiai bajnokok relikviáival bővült pénteken a Magyar Nemzeti Múzeum Ötkarikás magyarok című kiállítása Budapesten.

Vitrinbe került Drávucz Rita úszódressze, Szilágyi Áron londoni aranyat hozó vívókesztyűje, Kozák Danuta meze és Cseh László olimpián viselt úszónadrágja, Papp László ökölvívó pólója és Kozmann György nemzeti színű dedikált meze – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég pénteken az MTI-vel.

A relikviák a kiállítás zárása után azokhoz a sportrajongókhoz kerülnek, akik korábban a Vatera oldalán licitáltak rájuk. Az aukción befolyt több százezer forintot hátrányos helyzetű fiatalok sportolására fordítja az olimpiai árverés kedvezményezettje, a Sportalkímia Alapítvány.

Az Ötkarikás magyarok című tárlaton az érdeklődők testközelből láthatják egykori és mai sportolók különleges ereklyéit. A kiállítás az olimpiai díjak, emlékérmek és kitüntetések mellett számos különleges képeslapot, kabalafigurát, fotót is bemutat, az érdeklődők pedig próbára tehetik az olimpiákkal és a magyarok sikereivel kapcsolatos tudásukat is.

Hirdetés