5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaOlvasásra buzdították a gyerekeket

Olvasásra buzdították a gyerekeket

Több ezer diákot ért el az olvasást népszerűsítő program, a kisiskolásokat meséléssel, a nagyobbakat egyebek között vetélkedőkkel ösztönözték az olvasásra – számolt be a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A Klik azt írta, hogy az olvasóvá nevelés a 21. századi iskolában is kulcskérdés, ezért szerveztek olvasásnépszerűsítő országos programot.

Emlékeztettek: 2013-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezte a 120 millió forintos programot, amelynek keretében a Klik a Magyar Olvasástársasággal és a Meseutca Alapítvánnyal együtt 28,2 millió forintból általános és középiskolákban hívta fel a figyelmet az olvasás fontosságára.

A június 30-án lezárult program első lépése a Kié az olvasás? című szakmai hátteret adó tanulmánykötet megjelentetése volt. A kötet az iskolások olvasóvá nevelésében jelentős szerepet vállaló szülők, tanárok, könyvtárosok, olvasásszociológusok, irodalmárok, pszichológusok, mese- és versmondók munkáját támogatta. A kiadványt a Klik minden állami fenntartású magyarországi tanintézetébe és több határon túli iskolába is eljuttatta.

A Betűfaló program keretében nyolc kortárs gyermekirodalmi alkotással ismerkedtek meg a diákok és a szemléletformáló felkészítésen részt vevő tanárok. Több mint nyolcvan pedagógus egy-egy kiválasztott művet dolgozott fel a Klik által fenntartott intézmények kétezer tanulójával. Emellett író-olvasó találkozókat is szerveztek.

Az Olvasó-társ program országszerte önkéntes középiskolásokat készített fel arra, hogy az iskolák közösségi szolgálat programja keretében rendszeresen meséljenek hátrányos helyzetű alsó tagozatos diáktársaiknak, és megkedveltessék velük az olvasás élményét. A következő tanév elején újabb helyszíneken folytatják ezt a programot.

Az olvasás népszerűsítésére két nagyszabású, a Klik valamennyi intézményét érintő vetélkedőt is szerveztek. A Plakátkészítő versenyben elsősorban az általános iskolások rajzkészségére számítottak. A pályázó diákok a magyar szerzők által írt kötelező olvasmányok vagy a Betűfaló programban szereplő kortárs gyermekirodalmi művek témáit dolgozták fel egy szabadon választott technikával készülő művel. A mindenekelőtt a középiskolás korosztályt megszólító Könyvtrailer résztvevői pedig a plakátkészítő versenyben is szereplő művek alapján készítették el két-háromperces videópályázataikat.

A beérkezett pályaműveket mindkét pályázat esetében szakmai zsűri értékelte. A plakátversenyre 2770 rajz, a könyvtrailer pályázatra 40 videó érkezett. Régiónként és korcsoportonként a legjobb két-három alkotás készítője értékes könyvutalványt kapott.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő