8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekÖnállóan avatkozhat be a Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Önállóan avatkozhat be a Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

A több mint százéves múlttal rendelkező önkéntes tűzoltó egyesület a harmadik Baranya megyében, amelyik az önálló beavatkozásra feljogosító igazolást megkapta. Július elsejétől négy település ezerötszáz lakosáért vállalnak felelősséget, további hét település pedig közreműködő egyesületként számíthat a szabadszentkirályi önkéntesekre, akik a június huszonhetedikei ünnepségen egy tűzoltó gépjárművet is birtokba vehettek.

A Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület útnak indító ünnepségén a katasztrófavédelem vezetői, a megyei önkéntes tűzoltó egyesületek, az együttműködő szervek képviselői vettek részt. A megjelentek előtt először dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője mondott beszédet. A főfelügyelő előbb a meghívott vendégekhez fordult és arról beszélt, miért is fontos Szabadszentkirálynak és a környező településeknek, hogy az egyesület önállóan beavatkozhat. A tábornok emlékeztetett arra, hogy a Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2011-ben, az önkéntesség évében alakult. A mostani előrelépéssel pedig a csapat az ötvenötödik az országban, amelyik az önálló beavatkozásra feljogosító igazolást megkapta. A szabadszentkirályiak ezentúl hivatásos tűzoltók jelenléte nélkül is beavatkozhatnak. A munkát az a tűzoltógépjármű is segíti majd, amelyet a BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság adományozott az egyesületnek. A 1998-ban gyártott Mercedes 1124 TLF 2000-es gépjárműfecskendőt korábban a pécsi hivatásos tűzoltók használták. „Ezentúl nem tájékoztatás, hanem riasztás érkezik majd – fordult Bérczi László az önkéntes tűzoltókhoz. – Ez most már kötelezettséget jelent, és az is előfordulhat, hogy egy káreseményt az egyesület önállóan számol fel.” Az országos főfelügyelő gratulált mindazoknak, akik az egyesület létrejöttét és fenntartását segítették, támogatták, majd elismerően szólt az egyesületről, amely rövid idő alatt az önkéntes tűzoltó egyesületek legmagasabb kategóriájába jutott.

Mácsai Antal tűzoltó ezredes, Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgató megköszönte az egyesület tagjainak és elnökének a kitartó és eredményes munkát, hiszen mint hangsúlyozta, nem mindennapi tudás és gyakorlat kell ahhoz, hogy egy tűzoltó egyesület önállóan beavatkozó státuszt kaphasson. Az igazgató beszédében hangsúlyozta, az egyesület eddigi beavatkozásai és földrajzi elhelyezkedése is igazolja létjogosultságát, hiszen számos esetben tud támogatást nyújtani úgy a pécsi, mint a szigetvári hivatásos egységeknek. Az igazgató emlékeztetett arra, megyei szintű összefogás és sok támogatás segítette hozzá a szabadszentkirályi önkénteseket ahhoz, hogy ilyen jelentős fejlődésen menjenek keresztül, és a folyamatnak még nincs vége. Mácsai Antal úgy fogalmazott, nem szabad elengedni az önkéntesek kezét, arra kell törekedni, hogy minél jobb körülményeket tudjanak teremteni számukra, és egyre fejlettebb technikai eszközökkel vehessenek részt a mentési tevékenységben.

Az önkéntesek példát mutatnak az állampolgároknak, és fontos kincsüket, a szabadidejüket áldozzák a köz javára – kezdte ünnepi beszédét Nagy Csaba országgyűlési képviselő. A politikus rámutatott arra a fejlődésre, amely az önkéntességben, különösen az önkéntes tűzoltó egyesületeknél tapasztalható mind szakmai, mind pedig eszközellátottság területén. Külön köszönetet mondott azért, hogy az egyesület munkáját egy újabb gépjármű is segíteni fogja. Mint fogalmazott, a munka minden esetben meghozza a gyümölcsét, kiváló példa erre a Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, amelynek tagjai sok évet dolgoztak azért, hogy ünnepélyes keretek között elinduljanak az önálló beavatkozás útján.

Szabadszentkirály polgármestere, Almás Roland köszöntőjének középpontjába az egyesület tevékenysége felett érzett büszkeséget állította, és arról a biztonságérzetről beszélt, amelyet a csapat a lakosság számára jelent. Példaként említett néhány beavatkozást, amikor az egyesület nyújtott segítséget. Megköszönte mindazok támogató munkáját, akik az egyesület fejlődésében szerepet játszanak és mindennapi tevékenységükhöz segítséget nyújtanak. A polgármester ígéretet tett arra, hogy a jövőben is minden lehetséges módon támogatja az önkéntes tűzoltóság munkáját.

Az ünnepségen a megyei katasztrófavédelmi igazgató az egyesület részére oklevelet, valamint a rendszerbeállító gyakorlat sikeres elvégzését igazoló iratot adott át, míg az országos tűzoltósági főfelügyelő az önálló beavatkozásra jogosító igazolást, valamint a Szabadszentkirály Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére adományozott tűzoltógépjármű kulcsát nyújtotta át az egyesület elnökének, Gyulai Krisztiánnak. Ezt követően dr. Kajtár Edvárd székesegyházi plébános – aki egyébként az egyesület alapító tagja is – megáldotta az újonnan kapott járművet, valamint az önkéntes tűzoltó egyesület állományát.

Gyulai Krisztán elnök mindenkinek köszönetet mondott azért a támogatásért és erőfeszítésért, amellyel hozzásegítette az egyesületet céljai eléréséhez. Mint fogalmazott, céljuk, hogy eszközökben és szakmailag is fejlődjenek, meg tudják óvni a rájuk bízott emberek életét és vagyonát, és biztos támaszai lehessenek a hivatásos tűzoltóknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő