ÖPE: Lengvárszky visszalépett

Ma reggeli kampánynyitó sajtóreggelijén az ÖPE nem csak a szavazókhoz, de politikustársaihoz a pártokhoz és a sajtó képviselőihez is intézett néhány szót a békés választási küzdelmek jegyében. Két bejelentéssel is készültek.

Kővári János képviselőjelölt elmondta, az egyesület kiemelt feladatának tartja, hogy az “ősi” politikai kultúrát visszaállítsa. Ezt az elképzelést bővebben kifejtik a 2014-es választási etikai kódexükben, ahol hat pontban szerepelnek kéréseik. Felhívják a pártok figyelmét, hogy a felelőtlen ígéretek, a vádaskodások és az egymás között dúló harcok helyett inkább koncentráljanak az építő gondolatokra, valódi problémákra. Szintén nagy felelőssége van szerintük a választóknak, hisz végső soron az ő racionális döntéseik fogják meghatározni az elkövetekezendő öt évet.

Az Összefogás Pécsért Egyesület váratlan bejelnetése, hogy Lengvárszky Attila képviselőjelölt visszalépett jelöltségétől, az ő szerepét pedig Kator György, a pécsi Szent György Fogadó tulajdonosa fogja betölteni a körzetben.

Kérdéseinkre Kővári elmondta, hogy az ÖPE plakátjain számíthatunk Iványi Dalma mellett további közéleti személyiségekre is, hogy konkrétan kikre, az egyelőre titok.

Hirdetés