11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaAz ÖPE a tüntetésekről

Az ÖPE a tüntetésekről

„Végképp értelmetlenné válik a tiltakozás, s az ellentiltakozás, ha az elégedetlenséget politikai erők akarják megülni. Ezt látjuk most itt Pécsett is szomorúan, ráadásul advent első napjaiban az adventi események helyszínén kívánnak acsarkodni tüntetők és ellentüntetők” – írta közleményében az Összefogás Pécsért Egyesület.

A szervezet annak kapcsán adott hangot véleményének, hogy hétfőn Fodor Ibolya pécsi fideszes önkormányzati képviselő ellen szerveznek tüntetést, s egy olyan álhír is elterjedt, amely szerint a kormány mellett is demonstrálnak majd. Az ÖPE közleményét szó szerint idézzük az alábbiakban:

„Kairosz, ősi görög szó. A kiemelt fontosságú időt jelenti, ami adott pillanatban van, vissza nem térő, és meghatározó tud lenni a jövőre nézvést.

Ilyen a választás napja is, amikor egy szabad és demokratikus országban a választópolgárok értékelve az elmúlt időt, megtervezik a jövőt, s jövőképük mellett leteszik a voksukat.

2014. október 12-én Pécsett és az ország nagy részén mindössze a szavazók egyharmada élt ezzel a lehetőséggel. A kétharmad ezúttal otthon maradt. Ez persze lehet egy szabad döntés, de mint minden döntésünknek, ennek is következményei vannak.

A politika természeténél fogva már csak olyan, hogy könnyen átveszi a nép szerepét, ha az nem kíván élni jogaival. Míg ha a választópolgárok magas számban adnak felhatalmazást, az egyben a hatalommal szembeni elvárás, a számonkérés erejét is növeli.

Most olyan időket élünk, amikor önként lemondott közel 70 ezer pécsi ember a szavazati jogáról, majd egy hónappal később, nem lévén más eszköze, tüntetéseken fejezi ki elégedetlenségét több mint ezer ember.

A gyülekezés szabad és néha szükséges is lehet, akár a tiltakozás kifejezéseként is. De ezek következményeként legfeljebb ideig-óráig születik megoldás. Végképp értelmetlenné válik a tiltakozás, s az ellentiltakozás, ha az elégedetlenséget politikai erők akarják megülni. Ezt látjuk most itt Pécsett is szomorúan, ráadásul advent első napjaiban az adventi események helyszínén kívánnak acsarkodni tüntetők és ellentüntetők.

Kérünk minden jóérzésű pécsi embert, ne higgyen azoknak, akik erőszakra bujtogatnak, s azoknak sem, akik lenézik az elkeseredetten utcára menő embereket. Inkább tekintsünk az adventi gyertyára és engedjük, hogy a világosság utat mutasson nekünk, a hatalomnak a nép szolgálatára, s a népnek a vezetők iránti bizalomra.

Ha lesz bennünk, pécsiekben, magyarokban újra elszánás az összefogásra – mint már oly sokszor történelmünkben – s nem csak tiltakozni, de építeni is lesz erőnk, együtt örülhetünk majd az eredménynek. Építsünk egy közös otthont, egy várost, egy nemzetet, ahol mindenki fontos, ahol jó élni! Erre hívunk mindenkit” – zárul az ÖPE közleménye.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő