5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaOrbán: az emberek többsége folytatná az egység politikáját

Orbán: az emberek többsége folytatná az egység politikáját

Orbán Viktor miniszterelnök szerint mivel az egység és az összefogás meghozta az eredményét az elmúlt négy évben, az emberek tekintélyes része folytatni akarja ezt a politikát – olvasható az MTI hírében.

A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a vasárnapi önkormányzati választás esélyeit latolgatva úgy fogalmazott: „az ország ráérzett az összefogás és az egység ízére, ez dagasztja a mi vitorlánkat valójában”. Mint mondta, nem akarja azt színlelni, mintha a kormányoldal és az ellenzék esélyei ebben a pillanatban egyenlők lennének, ám lefutott választás nincs.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy már a választás másnapján, hétfő este, majd kedden egész nap ülésezik a kormány Budapesten. Elmondta továbbá: az elkövetkező időszakban azt várja a kormányzattól, hogy gyorsítsa fel a működését. Lesznek nemzeti konzultációk is, „szeretném az egyetértés politikáját folytatni” – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő