Orbán: sikeresen védekezett az ország, de a veszély még nem múlt el

Orbán Viktor miniszterelnök

Mindenki összefogott Magyarországon a koronavírus-járvány elleni védekezésben, leszámítva a baloldalt, amely kihúzta magát a közös védekezésből – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Mint mondta Orbán Viktor, nagyon jól állunk a járványhelyzettel kapcsolatban, sikeresen védekezett az ország, de azért mégis sokan meghaltak, így fájó szívvel gondolnak azokra is, akiknek családtagja elhunyt, sokan szenvedtek.

A miniszterelnök szerint a siker kulcsa a fegyelem és az összefogás volt, a baloldalt leszámítva, aki kihúzta magát a védekezésből, lépten-nyomon belekötött a kórházakba, a védekezést irányító szakemberekbe. Az összes többi állampolgár megtett mindent a teljes összefogásért.

A kormányfő a rendkívüli jogrend elrendelését az egyik legjobb döntésnek nevezte, mert így a kormány időben tudott döntéseket hozni.

A védekezés olyan hatékony volt, hogy nem következett be tömeges fertőzés Magyarországon, elsősorban azért, mert a Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által vezetett egészségügyi csapat és az egészségügyi dolgozók időben elvégezték a munkájukat – mondta, jelezve ugyanakkor, hogy a veszély nem múlt el, a járványügyi készültséget fenn kell tartani.

A sikeres védekezés több ezer idős ember életét mentette meg – hangsúlyozta.

A rendkívüli jogrenddel kapcsolatban a miniszterelnök továbbá elmondta, azért volt jó, mert így, ha történt valami egy idősotthonban, határátkelőhelyen, a gazdaságban, nem kellett egy rendelettel bemenni a parlamentbe, egy órán belül lehetett reagálni, a gyorsaság nagyon fontos volt.

Szerinte nyáron csökkenő tendenciát fog mutatni a járvány, ezért nem is lesz szükség a rendkívüli jogrendre, de ez még nem azt jelenti, hogy a veszély elmúlt, hiszen még nincs vakcina. A járványügyi készültséget fent kell tartani, az operatív törzset nem oszlatja fel, tovább monitorozzák a helyzetet.

A gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: több mint egymillió olyan dolgozó van Magyarországon, akinek a munkahelye megmentésében, megtartásában sikerült valamilyen kormányzati segítséget nyújtani.

Kinyithatnak az óvodák, bölcsődék, szerinte nem a baloldallal kell foglalkozni, hanem az emberekkel, a vidék jól halad, Pest is követi. A kötelező iskolai tanítást nem akarják megindítani, de a digitális oktatás fent marad.

Elmondta, azok a polgármesterek, akik inkább a baloldali pártoknak az utasításait követték, az elégedetlenkedést, a védekezést nehezítő hangulatot követték, rosszul teljesítettek, akik szerint nem pártkérdés volt mindez, jól teljesítettek, az összefogás mellett döntöttek.

Figyelmeztet, továbbra is gondoljunk a veszélyre, tartsuk a védőtávolságot, ha azt betartjuk, nem lesz baj, ha viszont nem teszünk így, megerősödhet a járvány, az idősek veszélybe kerülhetnek. Ennek ellenére sok idős életét megmentették, ha nem lett volna sikeres a védekezés, máshol ez sajnos nem így történt.

A rádióinterjúban szó volt a tranzitzónák ügyéről is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: „feléledtek a brüsszeli bürokraták”, nemcsak Magyarországra, hanem egész Európa biztonságára nézve is „veszélyes döntést” hoztak az Európai Bíróságon.
A magyar szabályozás szerint ezentúl „a kerítésen kívül” kell majd várakozniuk a migránsoknak – közölte.

Forrás: MTI