Óriási az érdeklődés Pécsett az ingyenes szűrővizsgálatok iránt

Pécs volt – a korábbi évekhez hasonlóan – az egyik állomása a 2021-ben is tartó, országos egészségvédelmi szűrőprogramnak, melynek keretében ingyenes vizsgálatokat szerveznek a lakosságnak: többek között kardiológiai, fogászati, szív- és érrendszeri, szemészeti, valamint testműködési felmérések és tesztek zajlanak. Emellett a résztvevők figyelmét a megelőzésre, az egészséges életmódra is felhívják. Pécsett összesen körülbelül 350 érdeklődő regisztrált előzetesen a Széchenyi téren szervezett programra.  

A koronavírus miatt sok szűrővizsgálatot átmenetileg szüneteltettek hazánkban, illetve jóval körülményesebben lehetett részt venni ezeket az utóbbi időben. Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja (MÁESZ) azonban nem állt meg, mint azt Dankovics Gergely programigazgató lapunknak elmondta a június eleji, pécsi kitelepülés kapcsán.

– Korábban teljesen nyitott volt a program, bárki jöhetett. Most sajnos erre nincs lehetőség. A járvány miatt mindenhol előzetes regisztrációhoz kellett kötnünk az utóbbi időben a részvételt, ami június végéig biztosan így is marad. A helyek pedig pillanatok alatt beteltek gyakorlatilag. Pécsett is így volt, a lakosság hatalmas érdeklődést mutatott, sajnos sokukat el is kellett utasítanunk, mert egyszerűen nincs kapacitásunk több vendéget fogadni. Fél óránként 8 fő átfogó vizsgálatára van lehetőség, egy nap alatt tehát 112 ember közel 5000 vizsgálaton vesz részt. Összesen 350 résztvevő regisztrált – mondta Dankovics Gergely. Kiemelte, a program keretében a szűrések mellett 30 életmódponton zajlik tanácsadás, sőt a pécsi rendőrök is megjelentek, hogy többek között közlekedésbiztonsági és balesetmegelőzési információkkal lássák el az érdeklődőket.

Hozzátette, a nagy érdeklődésre való tekintettel azt tervezik, hogy a helyi önkormányzattal egyeztetve, jövőre esetleg már egy egész hétre érkeznek Pécsre, hogy még többen kaphassanak lehetőséget a szűrések igénybevételére.

Azt is megtudtuk, hogy idén Pécsre már nem fog jönni a június 3-áig a Széchenyi téren álló szűrőbusz, azonban több baranyai helyszín kerül még sorra 2021-ben. Hogy ezek pontosan melyek, arról a későbbiekben EZEN a honlapon tudunk majd informálódni. Dankovics Gergely azt is elárulta, hogy összesen 1400 pályázat érkezett önkormányzatoktól és különböző rendezvények kapcsán, azonban 200-at tudnak teljesíteni.

Néhány fénykép a pécsi helyszínről:

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés