13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaÓriási hadművelet lesz porszívófronton

Óriási hadművelet lesz porszívófronton

Rengeteg kisteljesítményű porszívót vonhatnak ki a forgalomból pár héten belül, de más változás is lesz a piacon. Aki kínlódott már kisteljesítményű géppel, az tudja, hogy alighanem a poratkák, a por győzelme közelít és az emberek bukása. 

2014-et írtunk, amikor az Európai Unióban bevezették az energiacímkét a klímák, a hűtőgépek és sok egyéb terméktípus után egy új termékkörre, a porszívókra is, így segítve a vásárlókat a porszívópiacon való eligazodásban. Ugyanezzel a tollvonással környezetvédelmi okokból korlátozták az elektromos teljesítményt: azóta 1600 wattnál nagyobb teljesítményfelvételű porszívót nem lehet forgalomba hozni az Európai Unióban.

A 2014-ben hozott jogszabály tartalmazott ugyanakkor egy második lépcsős szigorítást, melynek a küszöbéhez érkeztünk.

– Szeptembertől 1600 helyett immár 900 wattban maximalizálják az elektromos teljesítményt, innentől tehát az EU területén ennél nagyobb elektromos teljesítményű porszívó nem kerülhet forgalomba – árulta el Wágner Gábor, a német SEBO porszívókat forgalmazó Dunartis Kft. értékesítési vezetője.

Változik az energiacímke is: eddig a legkisebb energiafogyasztású készülékek “A” jelölést kaptak, az energiaéhesebb testvéreik pedig maximum “G”-t. Mostantól a takarékos masinák akár “A+++” jelölésig tornázhatják fel magukat. Ezzel együtt megszűnik az “E”, “F” és “G” kategória.

Csak kisebb teljesítményű gépeket adhatnak el

Ha mindez még nem lenne elég, íme néhány további változás:

  • Az éves elektromos energiafelhasználás 62 kWh/év helyett szeptembertől maximum 43 kWh/év lehet. (Az éves energiafelhasználást úgy határozzák meg, hogy megvizsgálják, hogy egy 87 m2 méretű lakást évente 50 alkalommal kitakarítva mennyi elektromos energiát fogyaszt el az adott készülék.)
  • A porszívó szűrőrendszeréből kiáramló, tehát a szobába visszafújt levegő tisztaságának is a korábbi szintnél magasabbnak kell majd lennie; a porszívó egészen pontosan maximum 1% port engedhet vissza a levegőbe.
  • A 80 decibelnél hangosabb porszívókat kizárják a piacról.
  • Szigorodik a minimálisan elvárt kemény- és szőnyegpadló tisztítási hatékonyság.
  • A gégecsőnek (már amelyik modellben van) legalább 40.000 hajlítást ki kell bírnia anélkül, hogy megtörne.

Mely porszívók érintettek?

Nem minden porszívóra vonatkoznak a fentiek, a szabályozás csak a háztartási és professzionális (pl. szállodai) felhasználásra szánt általános álló porszívókat és hagyományos felépítésű padlóporszívókat, a hibrid porszívókat, valamint azokat a porszívókat, amelyek csak a szőnyeg és keménypadló tisztítására alkalmasak, továbbá a vízszűrős porszívókat érinti.

Nem érintettek tehát a nedves porszívók, száraz-nedves porszívók, csak akkumulátorról üzemeltethető porszívók, robotporszívók, ipari porszívók, központi porszívók, padlópolírozók, kültéri felhasználásra szánt porszívók.

A felsorolt készüléktípusokat tehát továbbra is energiacímke nélkül lehet forgalmazni, és a teljesítménykorlátozás sem vonatkozik rájuk.

Tulajdonképpen mi is fog történni szeptember 1. után?

A szabályozás a gyártókra vonatkozik, így a kereskedőknek meglevő készleteiket szerencsére nem kell megsemmisíteniük. Szeptember elseje után is eladhatják a készleten levő termékeiket, de amint ezek a készülékek elfogynak, a gyártóktól már csak az új direktíváknak megfelelő készülékeket lehet beszerezni.

Irány tehát a bolt?

Ha kiszemelt már egy porszívótípust, akkor igen, hiszen ha az az adott modell nem felel meg minden pontban az életbelépő szabályozásnak, hamarosan már nem fogja tudni megvásárolni. Ha a „wattszám-bűvöletében” választ porszívót, és nem bízik abban, hogy a gyártók alacsonyabb wattszám mellett ugyanazt a szívóerőt fogják tudni felmutatni, akkor is itt az ideje a vásárlásnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő