Összefog a MÁV és a Volán

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a MÁV és a Volán Egyesülés a közösségi közlekedés versenyképességének fokozása érdekében – közölte a két személyszállítással foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.

A megállapodást Zaránd György, a vasúttársaság vezérigazgatója és Bencsik Zoltán, a Volán Egyesülés vezérigazgató-helyettese írták alá a közlemény szerint.

Az együttműködéssel a társaságok célja, hogy biztosítsák a mobilitási igények fenntartható kielégítését, a közszolgáltatás versenyképességének növelését az egyéni közlekedéssel szemben, az összehangolt, egymásra épülő és egymást kiegészítő hálózatok működtetését a közszolgáltatási személyszállításban, valamint a magasabb színvonalú utaskiszolgálást – derül ki a közleményből.

A tájékoztatás idézi Tasó Lászlót, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki üdvözölte a megállapodást, valamint hangsúlyozta, hogy a munkamegosztásra alapozva kell a személyszállító társaságok versenyképességét növelni. Hozzátette: a vasúti- és a távolsági buszközlekedés jövőbeni fejlesztései meghatározók lesznek a komfortos és stresszmentes utazás szempontjából.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés