Összevertek egy hajléktalant Pécsen, egy zacskó dohányt és 675 forintot vettek el tőle

A Pécsi Járásbíróság október 12-én elrendelte két pécsi férfi letartóztatását egy hónapra, erőszakkal, illetve az élet vagy tesi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásával, társtettesként elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A vádirat szerint a két gyanúsított férfi október 10-én, az éjjeli órákban Pécsett, közterületen pénzt, dohányt és bort kértek egy hajléktalan férfitől, azonban ezeket ő nem adta át nekik. Emiatt a két gyanúsított többször ököllel megütötte a férfit, közben a zsebeiből kivettek 1 bontott zacskó dohányt és 675 forint készpénzt.

Akkor hagyták abba az ütlegelést, amikor egy férfi a helyszínre érkezett és a hajléktalan férfi kérésére értesítette a rendőrséget.

A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az egyik gyanúsítottat a helyszínen, a másikat a lakásán fogta el a rendőrség, lefoglalták a lopott dolgokat – áll a vádiratban.

Az egyik gyanúsított hajléktalan életmódot folytat, büntetett előéletű, a közelmúltban volt elítélve, a másik gyanúsított ellen más büntetőeljárás is van folyamatban. A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személyt megfélemlítenék, a bizonyítást veszélyeztetnék.

A bíróság végzését az ügyész, az egyik gyanúsított és védője tudomásul vették, míg a másik gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges – zárul a vádirat.

Hirdetés