Őszi ruhába öltöztek a közterületek

A hűvösebb, őszi időjárás beköszöntével az egynyári virágok szezonja lejárt, elvirágoztak. A BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft. szeptember utolsó napjaiban megkezdte a nyári növények felszedését, és köztereinket „őszi ruhába öltözteti”.

Kiszedték a gumós növényeket, a virágnádakat (közismertebb nevén Kanna virág) is, amelyeket a téli időszakban fagymentes helyre szállítanak.

A hideg, fagyos időjárás beköszöntével beszállításra kerülnek a fagyérzékeny dézsás növények is (leanderek, selyemmirtuszok, selyemakácok stb.), és a téli hónapokat szakszerű gondozás mellett, megfelelő helyen áttelelve töltik, hogy tavasszal megújult formájukban kerülhessenek ki újra a pécsi közterületekre.

Az egynyári virágokat – a korábban megszokott helyszíneken, pl.: Szent István tér, Indóház tér, Citrom u., Aradi sétány stb. -, idén is felváltották az árvácskák, és közöttük a talaj szintje alatt ott pihennek a tulipánok és a nárciszok, hogy tavasszal az első napsugarakkal együtt előbújva megmutathassák gyönyörű színeiket.

Az őszi növényesítés másik célja a már évről-évre hagyományosan színvonalas tavaszi virágfelületek előzetes kialakítása. A tulipánok mellett több ezer krókusz, fürtös gyöngyike, botanikai nárcisz, császárkorona, valamint tavaszi virágzású évelők fogják díszíteni a közparkokat, -tereket és virágágyásokat, amelyek a megújulás, a természet éledésének szimbólumai.

A hagymás növényekre jellemző, hogy bár virágzási idejük nem túl hosszú, de a gazdag virágszínek és a változatos fajták megjelenése, valamint a velük együtt megérkező tavaszi ünnepek kárpótolnak mindenkit a hosszú, szürke, téli napokért.

Forrás: BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft.

Hirdetés