5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaŐsztől a negyedben a művészeti kar

Ősztől a negyedben a művészeti kar

Az egyetem a művészeti kar számára és a bölcsészettudományi két tanszékének elhelyezésére bérleti szerződést kötött a várossal hétfőn. Mindez azt jelenti, hogy ősztől a művészetisek az új, hipermodern épületben kezdhetik meg tanulmányaikat. A rendezvényen a megye, a város és az egyetem stratégiai megállapodást is kötött.

GALÉRIA. KLIKK IDE!

A Zsolnay Negyed fejlesztése már a finisben van, amit az a tény is mutat, hogy július 11-én két, hosszú távra szóló szerződést is kötöttek a létesítmény egyik újonnan elkészült egységében, a majdani egyetemi negyed szívében.
Az egyik szerződést a város és az egyetem vezetői írták alá, s arról rendelkezik, hogy a PTE húsz évre bérbe veszi a Zsolnay Negyed 14 ezer négyzetméternyi, oktatási célokat szolgáló részegységét, az Egyetemi Negyedet.

Dr. Páva Zsolt polgármester a dokumentum ünnepélyes aláírása előtt elmondta: az elmúlt időben a saját szemével is meggyőződhetett a szinte százszázalékos állapotban lévő komplexum adottságairól. Tapasztalatairól szólva megemlítette: szenzációs módon sikerült átformálni az egykori ipari célokat szolgáló építményeket oktatási egységekké, ez a bravúr szerinte nem sok európai ország városának sikerült eddig.

Dr. Bódis József egyetemi rektor rámutatott: olyan alternatívákkal érkezik az universitas a negyedbe, amelyek beleillenek a környezetbe. A művészeti kar áthelyezésével, valamint a bölcsészkar kommunikáció-, médiatudományi és szociológiai tanszékeinek költözésével a rektor szerint hatékonyabbá válik az oktatói, alkotói munka, fenntarthatóak maradnak az egységek.

A rektor az ünnepélyes aláírást követően újságíróknak elmondta: az egyetem összesen ötvenmillió forintért veszi bérbe az egységeket 1300 hallgatója számára, ezenfelül pedig fizeti az esedékes rezsidíjakat is. A művészeti kar kiüresedő, elavult Damjanich utcai épületének jövőjével kapcsolatban több verzió is felmerült: vagy egyetemi célra használják majd vagy a későbbiekben eladják. A bölcsészkari képzések költözésével a kar az egységeket továbbra is használja.

A másik megállapodás szerint a pécsi önkormányzat, Baranya megye és a Pécsi Tudományegyetem a jövőben közösen dolgoznak majd, fejlesztési, vagyongazdálkodási kérdésekben segítik egymás céljainak elérését. Mindez a rendelkezésre álló erőforrások integrált felhasználását, valamint a hazai és az uniós támogatásokhoz való hatékonyabb hozzáférést eredményezi a jövőben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő