Ötfős, de az is lehet, hogy hatfős tüntetést hozott össze az Együtt

Páva Zsolt polgármester lemondását, a közgyűlés feloszlatását követelte csütörtök reggel Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke és még 4-5 ember. Az ülésre is beültek. A politikus szelfibottal is készült. 

A csütörtöki közgyűlés előtt tartott tüntetést a városháza előtt Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke és még 4-5 ember, a politikus pedig a szelfibotjával közvetítette is mondandóját.

A pécsi közgyűlésben a 2014-es választáson mandátumot nem szerző Együtt politikusa ismét Páva Zsolt polgármester és a képviselők lemondását követelte.

A tüntetők fele nem is pécsi

A politikus híveivel a közgyűlési terembe is beült, és Berkecz közben nagyon hosszú nyilatkozatot adott az egyik balliberális blognak, fel s alá sétált, a szelfibotjával így közvetített a Facebookon.

A videóból az is kiderül, hogy egy városházán dolgozó hölgy nagyon szépen megkéri őket, hogy a karzaton foglaljanak helyet, amit Berkecz elutasít, viszont a tüntetők 40 százaléka elfogadna, ketten meg is jegyzik, hogy “fel kellene menni a karzatra”, de Berkecz leoltja őket.

Később azt mondják a közterület-felügyelet munkatársainak, hogy ők mind a sajtót képviselik. 

Ezt követően még a közgyűlési teremben is előadták produkciójukat, amire aztán jobboldaliak reagáltak, kifeszítve egy molinót Berkeczék mögé.

Lekomcsizták Berkecz Balázst az ellentüntetők

A Facebookon meghirdetett eseményre egyébként is alig volt érdeklődő, így a négyfős csapat azért felduzzadt ötfősre, majd kiegészítette őket a politikus.

A tüntetők közel 20 százaléka, 1 fő biztosan Kaposvárról érkezett, és már Kaposváron is standolt az Együttel. Mint kiderült, a demonstrálók újabb, nagyjából 20 százaléka – azaz 1 fő – pedig Mohácsról tette tiszteletét Pécsen, ő az a Jenei Zsanett, aki mohácsi képviselőjelöltként indul az Együtt színeiben a 2018-as választáson.

A tüntetők újabb, mintegy 20 százaléka – tehát 1 fő – Szekszárdról utazott el Pécsre, hogy demonstrálhasson a pécsi közgyűlésben; ő a Tolna megyei Együttet erősíti.

Berkecz egyébként azt mondta a videójában, hogy ők pécsiek, ami erősen megkérdőjelezhető állítás. 

 

Hirdetés