5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekPapszentelés lesz a pécsi székesegyházban

Papszentelés lesz a pécsi székesegyházban

Június 16-án Udvardy György két diakónust áldozópappá, 3 papnövendéket szerpappá, azaz diakónussá szentel a pécsi székesegyházban.

A szombat délelőtti ünnepi szentmisén a főpásztor diakónussá, vagyis szerpappá szenteli Kárász Gábort, Kovács Józsefet és Molnár Eriket, akik Esztergomban, az Érseki Papnevelő Intézetben folytatták tanulmányaikat, valamint áldozópappá szenteli a jelenleg Szekszárdon szolgáló Fekete Zoltánt és a pécsi székesegyházi plébánián szolgáló Lábár Tamást. (A fiatal papokról, a paphiányról a közelmúltban éppen Lábár Tamással készítettünk interjút, ami ITT olvasható.)

A Pécsi Egyházmegye azt is közölte: a papszentelés előtt hagyományosan gyalogos zarándoklat indul Mecseknádasdról Püspökszentlászlón át Pécsre a szentelendőkért. A zarándokok pénteken délután 17 órakor indulnak a mecseknádasdi Árpád-kori Szent István-kápolnától. Püspökszentlászlón este 8 órakor Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrál szentmisét, majd szentségimádással zárul a nap. A zarándokok hajnalban kelnek útra ismét, így a délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisére érnek Pécsre. Így lesz ez a zarándoklat ima és felajánlás a szentelendőkért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő