Parkot kapott Pécs-Vasason Szent Borbála

A fiúk a bányában dolgoznak, illetve dolgoztak a korai nyugdíjazásig

Szent Borbáláról, a bányászok védőszentjéről nevezték el szombaton a bányászat helyi hagyományainak emléket állító parkot Pécs-Vasason, a baranyai megyeszékhely külső városrészében.

A mintegy 2700 lelkes településrészen tartott névadó ünnepségen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár méltatta a vasasi közösségnek a csaknem kétszáz éves bányászértékek megőrzésében, hagyományainak ápolásában betöltött szerepét.

– Ez a hagyomány nem múlt el azáltal sem, hogy a termelés megszűnt – mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője, majd elismerően szólt a bányászemberek összetartásáról.

Hoppál Péter a foglalkoztatásra térve közölte: 2010-ben a 3,7 millió dolgozóból csak 1,8 millió ember járult hozzá személyi jövedelemadójával az ország működtetéshez. Napjainkban viszont már majdnem 4,5 millió ember dolgozik, és ugyanennyi ember adójából “működik jól” a magyar állam. Ez ad lehetőséget visszaadni oda, ahova kell: a családoknak, a gyermekeknek.

A park egyik legérdekesebb darabja a Petőfi-akna szállító tornyának kicsinyített mása

Ruzsicsics Ferenc, a helyi Szent Borbála Egyesület vezetője felidézte: a parkot 2007-ben terveztették meg, s abban az évben egy bányaaknát szimbolizáló egyenes járórészt, illetve bányaszinteket jelképező tárgyakat alakítottak ki. A következő években bányaszelvény-bemutató emlékművel, 2014-ben úgynevezett Jószerencsét-kapuval bővült a terület.

Ruzsicsics Ferenc kiemelte, hogy 2015 februárjában avatták fel a magyar bányaipar egyik legnagyobb szerencsétlenségének, az 1986-ban történt, hat magyar és öt lengyel bányász életét követelő vasasi bányaomlás áldozatainak emlékművét. A mementó Bachmann Zoltán (1945-2015) Kossuth-díjas építész tervei alapján készült. 2015 végén pedig az 1968-ban felállított, egykori Petőfi-aknatorony makett-emlékművével bővült a park – jelezte.

A szombati zenés és közösségi programokkal színesített Retro bányásznap elnevezésű rendezvény keretében adták át a településrész parkkal szomszédos épületében található, mintegy 130 millió forintos beruházással felújított óvodáját.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés