Pártszakadás jöhet a Jobbikban

Akár pártszakadás is bekövetkezhet a Jobbikban, ahol a néppártosodást támogató és a radikális eszmékhez visszatérést sürgető erők feszülnek egymásnak – vélekedett a Nézőpont Intézet ügyvezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Fodor Csaba szerint „identitásában rendkívül bizonytalan és lélektelen párt képét mutatta” a Jobbik, amely a kampány vége felé ezzel sok, korábban támogatójának számító radikálist bizonytalanított el.

A szakértő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában az Európai Parlament eljárása kapcsán arról beszélt: nem az a példa nélküli, hogy Magyarország „rendkívül komoly támadással” áll szemben, hanem az, hogy ez egy magas részvétellel megtartott, egyértelmű eredményt hozó választás után történik.

Valahol a tagadás és a düh fázisa között lavíroz a „Soros-frakció” az Európai Parlamentben – fogalmazott Fodor Csaba, megjegyezve, a tervezet mellett jelentős részben olyan emberek állnak, akik szerepelnek a Soros György támogatóiról kiszivárgott listán.

Hirdetés