5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaPáva marad Pécsen - Horváthé Bánki helye

Páva marad Pécsen – Horváthé Bánki helye

A polgármester nem vállalta a felkérést, ám az elnökség egyhangúlag támogatta Horváth Zoltán korábbi megyei közgyűlési elnök kinevezését.

Közlemény:

„Megtisztelő, de köszönettel visszautasítottam ma délután a Fidesz Megyei Választmányának felkérését és jelölését, miszerint én töltsem be Bánki Erik megüresedett országgyűlési képviselői helyét az Országgyűlésben.

Három okom van, amiért tisztelettel, de nem vállaltam el a jelölést.

Az első és legfontosabb, hogy világosan megígértem a pécsi polgároknak, hogy csak Pécsett és a pécsiekért fogok dolgozni, nem megyek sehová a városból. Az ígéretemet pedig megtartom!

A második ok, hogy másfél évvel ezelőtt, 2010 októberében arra kaptam felhatalmazást a pécsi polgároktól, hogy folytassam közös munkánkat, amelynek legfontosabb üzenete, hogy semmi nem maradhat a régiben, az üzleti- és magánérdekek helyett a közösség érdekei legyenek a legfontosabbak Pécsett. Én eszerint végeztem eddig is és ezután is eszerint végzem a dolgomat. Feladat pedig akad bőven, hiszen még 25 évnek kell eltelnie, mire magunk mögött hagyhatjuk azt az elképesztő, több tízmilliárdos adósságot – és ennek minden negatív hatását, amelyet Pécs korábbi vezetői felhalmoztak: zálogba adva ezzel a jövőt! Hihetetlen teher ez, amely minden percben újabb és újabb, előre nem látható veszélyeket tartogat, időzített bombaként ketyeg mindannyiunk feje felett. Ez a harc teljes embert kíván, ezért nem oszthatom meg az energiáimat, száz százalékig Pécsre akarok koncentrálni a továbbiakban is.

A harmadik ok az, hogy Pécsnek sohasem volt ennyire erős érdekképvislete az Országgyűlésben, mint 2010 óta. Négy kiváló pécsi parlamenti képviselő dolgozik a városért, ennek köszönhetően igen komoly kormányzati támogatást élvez Pécs, ahogy ez számos esetben beigazolódott már. Nyugodt vagyok tehát atekintetben, hogy Pécs ügyei jó kezekben vannak a Tisztelt Házban.

Ennek ellenére fontosnak tartom, és azt ígérhetem, hogy még szorosabbra fűzöm a kapcsolatot képviselőinkkel, mert számos olyan megoldandó probléma és feladat áll még előttünk, amelyben számítok a kormány segítségére.

Páva Zsolt

Pécs polgármestere

Pécs, 2012-06-08”

Mint azt lapunk megtudta, Bánki helyére az elnökség Horváth Zoltánt, a korábbi megyei közgyűlési elnököt javasolta. A végső döntést e javaslat alapján az országos választmány szentesíti majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő