Páva Zsolt: nem állunk meg, nem pihenünk

Bár az önkormányzati választások óta még csak alig több, mint két hónap telt el, dr. Páva Zsolt polgármester már hosszabb ideje irányítja a várost. Pécs első emberét a 2010-es elvégzett munkáról, s az előttünk álló feladatokról kérdeztük.

– Az, hogy önt nagy többséggel újraválasztották tavaly októberben, a bizalom egyértelmű jele. Milyen felelősséggel jár ez a bizalom?
– Úgy gondolom, a 2009. májusi időközi választás során a múltról mondtak véleményt a pécsiek, tavaly ősszel pedig a jelenről, illetve a jövőről. A pécsiek azt üzenték 2009 májusában, hogy elég volt abból a politikából, ami Pécs elmúlt 12 évét jellemezte, és amely olyan sok kudarcot tartogatott a város és az itt élők számára. Az elmúlt másfél évben, mióta új városvezetése van Pécsnek, számos sikert értünk el. Azt hiszem, ezt látják a pécsiek is, a legutóbbi választással pedig azt erősítették meg, hogy szeretnék mindezt folytatni.

– Tavaly úgy fogalmazott, hogy már látszik a fény az alagút végén…
– Igen, mert ha valakit 12 éven keresztül visznek be az erdőbe, onnan nem lehet 17 hónap alatt kitalálni. A korábbi évekhez képest sokkal komolyabb és keményebb munka folyik a Városházán és az önkormányzat cégeinél, jelentősen felgyorsítottuk a tempót. Azt kell mondjam, még sokan szokják az új rendszert, úgy a városházi apparátus részéről, mint a bizottsági munka során. Sokkal több feladatot kell ugyanis teljesíteni sokkal rövidebb határidők alatt, tehát nagyon pontosan kell dolgoznia mindenkinek. De ezt várják el tőlünk a pécsiek, és őket csak az eredmények érdeklik, természetesen. A közgyűlésben abszolút többségben vagyunk, ami a pécsiek szempontjából azt jelenti, hogy felpörgethetjük a pozitív változásokat Pécsett, mert nem kell megharcolnunk minden egyes döntésért, nem tudnak majd bennünket viszszafogni, lassítani.

– A megörökölt helyzet miatt még mindig sok az olyan feladat, amiben nincs helye késlekedésnek. Mit, vagy melyeket emelné ki ezek közül?
– Felsorolni is nehéz lenne ezeket, hasonlóan az előttünk álló feladatokat is, mert annyi van belőlük. Az biztos, hogy folytatjuk az átszervezéseket. Ez hatalmas feladat, mert több mint 12 év magánérdekeken alapuló, szövevényes hálózatát kell felszámolnunk és újra kialakítanunk, hogy az a közösséget, a pécsieket szolgálja. A város a saját kezébe vette a vízszolgáltatást és a helyi tömegközlekedést is, most a távfűtést is a közösség kezébe szeretnénk adni. Ez persze egy hosszabb – 2-3 éves – folyamat lesz, mert sok kérdésben kell megegyeznünk a francia partnerrel. Szerencsére ők is nyitottak a város elképzeléseire, így biztos vagyok benne, hogy sikerül megállapodnunk.

– Vannak olyan vélemények, amelyek szerint önök ,,államosítanak”…
– Azért szerencsére van némi különbség a padlássöprés és e között. A város azért szeretné saját kézben tudni a közszolgáltatásokat, mert így valóban Pécs, a pécsiek érdekeit tudjuk érvényesíteni, nem pedig egy multinacionális vállalkozásét. Nemcsak a szolgáltatások díjai miatt, hanem azért is, mert ha a város az egyedüli tulajdonos ezekben a cégekben, akkor a beáramló pénz is Pécsett marad, és a pécsieket gazdagítja.

– Véget ért a kulturális fővárosi év programsorozata. Ön szerint milyen volt az elmúlt egy esztendő az EKF fényében?
– Elsőként szeretném ezúton is megköszönni mindazoknak a munkáját, különösen az önkéntes, ingyen dolgozó pécsieknek, akik valamilyen formában tevékenyen is részt vettek ebben az elmúlt egy évben. Pécs egyértelműen bebizonyította, hogy jó házigazda, méltó az EKF-címre. Európában elismeréssel beszélnek Pécsről, sőt a koncerttermet például a világ legjobbjai között említik. Az EKF hatalmas siker volt, amely Pécs és Magyarország sikere is. Biztos vagyok azonban abban, hogy az igazi kapuk még most nyílnak meg a város számára, mint ahogy látjuk ezt a többi, volt kulturális főváros esetében is. A mi célunk az, hogy Pécs és a pécsiek hosszú távon is profitáljanak a kultúrából, hiszen ők nem vendégek ebben a városban, akik néhány nap után elmennek, hanem ez az otthonuk.

– Hogyan lehet majd az új létesítményeket fenntartani, s megtölteni azokat a közönséget vonzó, igényes kulturális eseményekkel?
– A Kodály Központ 2011-es rendezvénynaptára csaknem teljesen megtelt. Ez nagyon jó hír. A kormány is támogatja Pécset, idén több mint 100 millió forintot kaptunk a rendezvényeinkre, és komoly ígéret van arra is, hogy nemzeti fenntartású intézmény válik belőle, és így a városnak egyetlen fillérjébe sem kerül majd a fenntartása.

– Korábban mondta, hogy az ön számára a legfontosabb a munkahelyteremtés és a város tőkevonzó képessége. Mi az, amiben Pécs minta lehet más városok számára?
– Pécs számos pozitív példát adott az elmúlt másfél évben is. A közszolgáltatások visszaszerzése ma már csaknem mindegyik önkormányzatnál napi téma, hasonlóan a városi cégek átalakítása. Pécsett szerencsére másfél évvel ,,beelőztük” a többi nagyvárost, ahol még csak most kezdenek hozzá azokhoz az átalakításokhoz, amelyeken mi már részben túl vagyunk, vagy legalábbis jó úton haladunk velük. Egyedülálló ,,gazdasági modellt” vezettünk be akkor, amikor közös céget alapítottunk egy osztrák befektetővel, akivel a Dél-Dunántúl legnagyobb ipari parkját hozzuk létre Pécsett. Ez már önmagában munkahelyeket teremt majd, a beruházásból, ingatlanok forgalmazásból pedig folyamatosan gazdagodik a város.

– Mindig fontos volt önnek a civil szféra. Milyen szerepet szán a jövőben civil szférának, miben számít a civilekre, és miben számíthatnak ők önre?
– Mint ahogy az látható – legutóbb például a buszbeszerzések kapcsán –, továbbra is számítunk a civilekre, a civil-szakmai szervezet véleményére is. Ahogy eddig, ezután is kikérjük a véleményüket, és beépítjük javaslataikat a végső döntésekbe. Tehát, amit ajánlok, és tettem ezt eddig is, az a teljes és szoros együttműködés a pécsiekkel.

– Milyennek ítéli a pécsi országgyűlési képviselők munkáját?
– Elég, ha annyit mondok, hogy ilyen egységes erő még nem sorakozott fel Pécs mögött, mint most. Négy pécsi országgyűlési képviselőnk van, akik emellett fontos bizottságokban is dolgoznak. Sikert értünk el az IMS-iskolák felújítása kapcsán, és kormányzati segítséget kaptunk, ezért megoldódik a pécsi elkerülő út problémája, amelynek hiánya sok kellemetlenséget okoz a kertvárosiaknak. Emellett komoly ígéretünk van arra, hogy nemzeti fenntartásba veszik a Kodály Konferencia- és Koncertközpontot is, amely azt jelentené, hogy csaknem egymilliárd forintot tudna megtakarítani évente. A kormány és Orbán Viktor miniszterelnök maximális támogatását élvezi Pécs. Úgy gondolom, háromnegyed év alatt mindez komoly eredmény. Persze nem állunk meg, nem pihenünk, mert tengernyi feladatunk van még.

– Mikor lesz elégedett?
– Csak akkor leszek elégedett, ha azt látom majd, hogy a pécsiek is azok. Ha büszkék arra, hogy ebben a városban élnek. A mi célunk az, hogy biztonságos, tiszta, kulturált és rendezett várost, jól működő közszolgáltatásokat, biztos megélhetést, kiszámítható, nyugodt hétköznapokat biztosítsunk az itt élők számára. Ilyen várost szeretnék felépíteni a pécsiekkel együtt, és szeretném megőrizni unokáinknak, az utánunk következő generációknak.

Hirdetés

Comments are closed.