13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaPáva Zsolt: Pécs ma sikeres város

Páva Zsolt: Pécs ma sikeres város

A közeledő helyhatósági választások apropóján hétfőtől új sorozat indul hírportálunkon, amelynek keretében – egészen csütörtökig – a pécsi polgármesteri székért induló négy párt jelöltjének bemutatkozóit olvashatják. Elsőként Páva Zsolt polgármester, a Fidesz-KDNP jelöltjének gondolatait adjuk közre – a jelöltek bemutatásának sorrendjéről sorsolással döntöttünk.

„Pécs ma sikeres város, szerencsére nemcsak én gondolom így, hanem sokan mások is. Elég csak a külföldi vagy a hazai újságokat, televíziókat megnézni, ahol ma már szinte csak pozitív hír jelenik meg városunkról. Nevezték már Pécset ,,a legtoleránsabb magyar városnak”. Másutt a tudósítás címe az volt: ,,Világhódító pécsiek”. De mondták már rólunk, hogy ,,Pécs a remény városa”, és azt is, hogy ,,álomváros”. A gazdasági élet szereplői és a pénzintézetek is újra bíznak Pécsben. A siker kulcsa a pécsiek zsebében lapul. Nem a polgármesterében, hanem a pécsiekében. Minden fiataléban és idősében, minden gyermekében és szülőében.

Nagyon intenzív időszak van mögöttünk és a pécsiek mögött is. Több mint egy éve dolgozunk azon, hogy legyőzzük a kudarcokkal teli, milliárdos adóssággal, sikertelenséggel teli múltat. Számos esetben tettünk büntetőfeljelentést, illetve elköszöntünk jó néhány vezetőtől, átszerveztük a cégeket, visszavettük a Vízművet, megszüntettük az indokolatlanul magas prémiumokat és a bújtatott állásokat, illetve a politikusi kiváltságokat. Ha mindezeket nem tettük volna meg, Pécs ma nem lehetne ennyire sikeres.

Siker az is, hogy Pécs ma újra egy közösség, amelyik egy irányba megy. Közös céljaink vannak, amikért együtt dolgozunk. A pécsiek akarata, tehetsége, szorgalma és tanácsai nélkül nem tudtunk volna ilyen pozitív változásokat elérni. Siker a Tubes ügye, hogy elértük, nem épül radar Pécsett. Siker, hogy Európa elismer bennünket mint kulturális fővárost. Siker, hogy képesek vagyunk támogatni a városban működő kis és közepes vállalkozásokat. Siker, hogy folyamatosan épül a város, megújulnak a tereink és felújítjuk az utcákat is. Siker, hogy bevezettük a Tüke-, illetve a Nyugdíjas Kártyát, amely számos kedvezményt biztosít a pécsieknek. Siker, hogy javult a közbiztonság, és térfigyelő kamerák óvják a pécsiek és értékeik biztonságát. Siker, hogy megötszöröztük a város vagyonát az elmúlt egy év alatt, és  talpra tudtuk állítani Pécset. Siker az is, hogy ebben az évben nem emeltünk a közszolgáltatások díjain, miközben ez  korábban szinte természetes volt.

Szakítottunk az automatikus díjemelések gyakorlatával. Nemcsak a város vagyonára vigyázunk tehát, hanem a  pécsiek pénzére is. Noha számos sikert értünk el, feladatunk is akad még bőven. Nem dőlünk hátra, nem állunk meg! Ezekben a hetekben, hónapokban szerveződnek azok az új városi cégek, amelyek hosszú távon is biztosítják, hogy Pécs ne felélje, hanem gyarapítsa a vagyonát. Bár átszerveztük a meglévő önkormányzati cégeket is, csökkentettük a költségeket, megszüntettük a ,,luxus-kiadásokat” ez nem elég. Pécs hihetetlen vagyonnal rendelkezik, amelyet eddig eltitkoltak, szándékosan alulértékeltek. Nekem az a feladatom, hogy vigyázzak erre az értékre, mert ez a pécsieké is.Ahogy eddig, úgy ezután is kikérem a pécsiek véleményét, tanácsait, mert úgy gondolom, nem lehet az emberekről dönteni a megkérdezésük nélkül. A városvezetés célja ugyanis az, hogy elégedett polgárai legyenek Pécsnek, ez pedig nem megy anélkül, hogy ne tudnánk, ők mit szeretnének, miről, mit gondolnak. Folyamatos az együttgondolkodás a pécsiekkel, és ezen nem is kívánok változtatni a jövőben sem.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő