PDSZ: Az iskolákat be kellene zárni, majd PCR-teszteket végezni a fokozatos visszatéréshez

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nemrég közleményt is kiadott arról, hogy szerintük az iskolákat a járványhelyzetre tekintettel be kellene zárni. Most Nagy Erzsébet, pécsi ügyvivő újra ezt hangsúlyozta egy Klub Rádiónak adott interjúban

A rádióinterjúban Nagy Erzsébet elmondta, úgy látja, hogy a tanárok nagy többsége él a lehetőséggel, és bár nem teljesen pontos ez a vizsgálat, a semminél több. Emellett hangsúlyozta, PCR-teszt is kellene, de az nem lesz. Azt is elmondta, hogy arról nincs tájékoztatás, hogy ha egy tanár megfertőződik, akkor mi történik egy-egy iskolában.

Mint elhangzott, a PDSZ álláspontja továbbra is az, hogy az általános iskoláknál teljes zárásra lenne szükség, és úgy kellene elvégezni a tesztelést, majd utána fokozatosan visszaengedni a tanulókat.

Az alsó tagozatosokra kellene koncentrálni, a felsősöket pedig hosszabb távon digitális oktatásban hagyni – nem azért, mert annyira jó és hatékony a digitális oktatás, hanem mert az élet, az egészség védelme az első – így az ügyvivő.

Kiemelte, elhangzott több helyen, hogy ha a pedagógusokat hazaküldik a fertőzés miatt, akkor csak a fizetésük 60 százalékát kapják meg táppénzben. Nagy Erzsébet azt mondta, az egészségügyi törvény szerint ha valaki fertőzött, annak meg kell téríteni a kieső jövedelmét. „Ezt, azt hiszem, hogy a PDSZ-en keresztül ki fogjuk hajtani” – fogalmazott.

Kiemelt képünk illusztráció. 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés