13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaPécs 2010: a feb súlyosnak látja a helyzetet

Pécs 2010: a feb súlyosnak látja a helyzetet

Súlyosnak, már már aggasztónak találja a Pécsi Női Kosárlabda Kft. felügyelőbizottsága (feb) a társaság gazdasági helyzetét, ezért határozatban azonnali taggyűlés összehívására szólította fel a tulajdonosokat. Tették mindezt azután, hogy megvitatták az ügyvezető Albert Tamás által készített anyagot, amely a kft. működését és pénzügyi helyzetét vette górcső alá.
Mint azt a feb elnöke, Németh Károly a grémium pénteki ülését követően elmondta, határozatukban felkérik a tulajdonosokat, hogy kezdjenek egyeztetéseket, és biztosítsák a kft. törvényes működését, utalt egyben a Pécsi Női Kosárlabda Kft. több mint kétszázmillió forintnyi adósságára.

Hozzátette: a felügyelőbizottság abban bízott, hogy a tulajdonosi kör haladéktalanul összeül, s meghozza a társaság működtetéséhez szükséges döntéseket. Erről még december középén született döntés, előrelépés viszont nem történt, ezért a mostani határozattal igyekeznek megsürgetni a tulajdonosokat.

A kft.-ben Pécs városa 49,7 százalékot, a PVSK Női Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvány 0,3 százalékot, míg Iványi Dalma 50 százalékot birtokol.

Nekik a taggyűlésen – mint szavaiból kiderült – finanszírozási kérdésekre kell választ találniuk: Németh Károly meglátása szerint a hiányt csak tőkepótlással lehet fedezni. „Ezt az összeget valahogy elő kell teremteni, döntsék el, ki mennyit tud betenni a társaságba” – hangsúlyozta a Németh Károly.

Németh Károly azonban megjegyezte: „Albert Tamás nagyon kemény munkát végzett, és az, hogy a csapat ma még működőképes, annak köszönhető, hogy ez a munka, ha nem is teljes egészében, de sikeres volt: a tartozások egy részét rendezték, valamint a folyamatos működés feltételei is biztosítottak voltak.”

Érdeklődésünkre Németh Károly leszögezte: a felügyelőbizottságnak nincs kompetenciája személyi ügyekben, így pénteki ülésükön Albert Tamás személyének kérdése nem vetődött fel. A Pécsi Női Kosárlabda Kft. működése hosszú ideje veszélyben van, és e helyzet szemernyit sem változott – összegzett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő