Sikeres volt a Pécs 2010 fellebbezése

Helyt adtak a Pécs 2010 tartozásával kapcsolatos ügyben a baranyai klub fellebbezésének. A döntés értelmében a Pécs megtarthatta a negyeddöntőben – a pályán – elért eredényeit és játszhat az elődöntőben, ahol az UNI SEAT Győr lesz az ellenfele.

 

Frissítve (11:50):

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Fellebbviteli Bizottsága elfogadta a a baranyai klub fellebbezését, így a Pécs megtarthatta a negyeddöntőben – a pályán – elért eredényeit és játszhat az elődöntőben, ahol az UNI SEAT Győr lesz az ellenfele.

Korábban írtuk:

Noha eredetileg szombaton, majd hétfőn döntött volna a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a Pécs 2010 női csapatának sorsáról, erre végül kedden kerül sor.

“A fellebbviteli bizottság előtt van a Somogyi-ügy, a pécsiek volt játékosának jogerős bírósági ítélet van a kezében, amely megállapítja, hogy jogos a követelése” – mondta az MTI-nek szombaton Gencsev Plámen, a szövetség versenybizottságának elnöke.

“Első fokon mi is igazat adtunk a kosarasnak, de a döntésünk ellen a klub a 400 ezer forintos fellebbezési díj egyidejű befizetése mellett még fellebbezhet”.

Iványi Dalma, a pécsiek ügyvezetője aznap arról számolt be, hogy fellebbeztek és hétfőn a 400 ezer forintos fellebbezési díjat is átutalják.

“Reménykedünk az ügy számunkra teljesen pozitív elbírálásában, vagyis hogy az elődöntőben játszhatunk a Győrrel” – mondta Iványi.

A fellebbviteli bizottság várhatóan kedden délben hirdeti ki ítéletét az ügyben.

Az eredeti fegyelmi döntés az volt, hogy a Pécs 20-0-s különbséggel elveszíti a Vasas elleni, a pályán megnyert két negyeddöntős mérkőzését, és ha kifizeti a határidőig Somogyit, akkor az 5-8. helyért folytathatja szereplését. Amennyiben nem törleszt vele szemben, akkor a klubot ki kell zárni a bajnokságból.

Hirdetés