Pécs az atomhulladék fővárosa?

Szerdán zajlott az általános parlamenti vita a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról. Ma már egyértelművé vált, hogy az Orbán-kormány a tervezett új paksi blokkokban keletkezett atomhulladékot Bodán, a Mecsek gyomrában tervezi véglegesen tárolni. Ezidáig sem a pécsiekkel, sem a Pécs környékén élőkkel nem konzultáltak az ügyről – számol be az OK!PÉCS Berkcz Balázs blogjára hivatkozva. 

Az OK!PÉCS szerint az Együtt baranyai frontembere egy Seszták Miklós, Nemzeti Fejlesztési miniszter által jegyzet határozati javaslatra hivatkozva állítja azt, hogy eldőlt az atomtemető helyszíne. Az anyagban ugyanis a következő olvasható:

“A hazai radioaktívhulladék- és kiégett üzemanyag-kezelési programok négy helyszínhez kötődnek [Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló, Püspökszilágy-Kisnémedi; Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló, Bátaapáti; Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója, Paks; nagy aktivitású hulladék-elhelyezési program, Boda]. Az érintett települések lakóinak száma közel 90 000 fő, ami már országos viszonylatban is számottevő. Mindhárom üzemelő hulladéktároló-létesítmény esetében kijelenthető, hogy azok működését, illetve a nagy aktivitású radioaktívhulladék-tároló telephelyének kiválasztását célzó kutatást a környezetben élő lakosság támogatja. Ezt támasztják alá a térségekben kétévente elvégzett közvélemény-kutatások eredményei is.”

Több konkrétum nincs a szövegben – írja a lap, nem is lehet, mert az tulajdonképpen egy összefoglaló az “elvekről”, azaz “a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról”. Vagyis a helyszín sem dőlt el!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés