12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapAbszolút PécsPécs Cantat: másfél ezer énekest várnak

Pécs Cantat: másfél ezer énekest várnak

Huszonkét évvel ezelőtt a vasfüggöny mögötti országok közül elsőként hazánkban, Pécsett rendezték meg az Európa Cantatot. Az akkori eseményre évtizedek múlásával is szívesen emlékeznek vissza a pécsiek és az akkori résztvevők. Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében vasárnap kezdődő a Pécs Cantat szervezői abban bíznak, hogy a közel másfél ezer énekes ismét muzsikaszóval tölti be a várost, amely az UNESCO hivatalos rendezvényévé vált.

A világ 23 országából érkeznek kórusok az augusztus 15. és 22. között megrendezendő fesztiválra, európaiakon kívül – többek között – lesznek résztvevők Ausztráliából, Fülöp-szigetekről is.

Az eseményről tartott sajtótájékoztatón Laknerné Brückler Andrea, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója szerint a 2010-es esztendőben az által vezetett intézmény legjelentősebb rendezvénye lesz a kórustalálkozó. A két esztendeje szerveződő eseményre több mint ezren jelentkeztek Pécs határain kívülről, s több százan énekelnek a pécsi illetőségű kórustagok is.

Mint mondta, a fesztivált az UNESCO a Kultúrák Közeledésének Nemzetközi Éve hivatalos programjának választotta.

Lakner Tamás, a Pécs Cantat művészeti igazgatója szerint az egyik legnagyobb kihívás előtt állnak, hiszen a város több pontján lesznek hallhatók majd a kórusok, s összesen hét műhelyben énekelnek napközben. A műhelyekben a zárókoncertekre való felkészülést országosan elismert pécsi (-baranyai) karnagyok vezetik, kiegészülve három külföldről érkező dirigenssel: prof. Czifra János (Salzburg), dr. Hoppál Péter, Kertész Attila (Liszt-díjas), dr. Lakner Tamás (Liszt-díjas), Nagy Ernő, Robert Sund (Svédország), Vlado Sunko (Horvátország), dr. Szabó Szabolcs, prof. hon. Tillai Aurél (Liszt-díjas) és Tóth Ferenc (Liszt-díjas).

Esténként-délutánonként koncertek lesznek, sőt közös éneklésekre is várják a járókelőket mindennap 19.30 órától a Dóm téren (esőhelyszín: a PTE Szigeti úti aulája), itt mindenki számára ingyenesen biztosított énekes könyvből szólaltathatják meg a műveket a dalolni vágyókkal kiegészült kórusok.

Lakner elmondta még azt is, hogy a Pécsre látogatók számára a város zenei életének sokszínűségét is meg kívánják mutatni, ezért a Pannon Filharmonikusok, a Vasutas Koncertfúvós Zenekar, FM3.0 Jazz, UniCum Laude, Zengő, No More Blues együttesekkel dalolhatnak együtt majd a jelenlévők, s a közreműködő zenekarok koncertet is adnak.

A TELJES PROGRAM:

Augusztus 15.  vasárnap

Érkezés, regisztráció, szálláshelyek elfoglalása
Vacsora

Közös éneklés

19:30 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)
Vendég: Pannon Filharmonikusok

Fesztiválnyitány

20:00 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)

Kodály Z.: Nagyszalontai köszöntő
Vezényel: Prof. Hon. Tillai Aurél (Liszt-díjas)

M-A. Charpentier: Te Deum
Vezényel: Dr. Kollár Éva (Liszt-díjas)

Akikkel együtt muzsikálunk
Bemutatkoznak a Pécs Cantat műhelyvezető karnagyai:
Prof. Czifra János, Dr. Hoppál Péter, Kertész Attila, Dr. Lakner Tamás, Nagy Ernő, Prof. Hon. Tillai Aurél, Robert Sund, Vlado Sunko, Dr. Szabó Szabolcs, Tóth Ferenc

Kodály Z.: Kállai kettős
Közreműködnek: Pannon Filharmonikusok, Kölcsey Kórus (Debrecen), Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikara, Mecsek Táncegyüttes
Koreográfus: Juhász Zsolt
Vezényel: Dr. Lakner Tamás (Liszt-díjas)

Kodály Z.: Galántai táncok
Előadja: Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Ménesi Gergely

Magyar táncház

Sétatér
Zene: Mecsek Zenekar

Augusztus 16. hétfő

Napközben: műhelymunka

„Öt órai koncertek”

16-ÁN ELMARAD!

Közös éneklés

19:30 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)
Vendég: Vasutas Koncertfúvós Zenekar

Koncert: Vasutas Koncertfúvós Zenekar

20:00 Dóm tér

Egyéni koncertek

21:00 Belvárosi templom (Széchenyi tér)
Lautitia Ifjúsági Vegyeskar (Debrecen)
MÁV-Gépészet Járműjavító Férfikara (Szolnok)

Cigány táncház

21:00 Sétatér
Zene: Fund Cigány AMI Zenekara

Augusztus 17. kedd

Napközben: műhelymunka

Egyéni koncertek

16:00 Csontváry Múzeum (Janus Pannonius u. 11.)
Sásdi ÁMK Általános Iskolájának Gyermekkara
„Epilogi” Children’s Choir (Ciprus)

19:00 Cella Septichora (Szent István tér)
Canticum Pécsi Női Kamarakórus és a Pécsi Vonósok

21:00 Dóm Múzeum (Káptalan u. 8.)
Csermely Kórus (Kunhegyes)
Nagykovácsi Vegyeskar

21:00 Csontváry Múzeum (Janus Pannonius u. 11.)
Chamber Choir „Helin” (Észtország)
BGF Pénzügyi és Számviteli Kar Kamarakórusa (Budapest)

21:00 Belvárosi templom (Széchenyi tér)
Bárdos Lajos Vegyeskar (Tatabánya)

„Öt órai koncertek”

17:00 Memi pasa fürdője (Ferencesek u.), Jókai tér, Színház tér

Közös éneklés

19:30 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)
Vendég: FM3.0 Jazz

Koncert: FM3.0 Jazz

20:00 Dóm tér

Horvát táncház

21:00 Sétatér
Magyarországi horvát dalok és táncok a Vizin Zenekarral

Augusztus 18. szerda

Napközben: műhelymunka

Dottó, az Éneklő Kisvonat

10:45-12:00, 15:30-16:45 Belváros
A résztvevő kórusok a városnéző vonaton utazva énekkel töltik meg Pécs nevezetes pontjait.

Egyéni koncertek

15:30 Ferences templom (Ferencesek u. 35-37.)
Kispesti Gyöngyvirág Kórus (Budapest)

16:00 Csontváry Múzeum (Janus Pannonius u. 11.)
Taipei Hua-Shin Children’s Choir (Tajvan)
Amicus Énekegyüttes (Szolnok)

17:00 Csontváry Múzeum (Janus Pannonius u. 11.)
Pro Musica Kamarakórus (Dorog)
Ljubljana Waldorf School Parents’ and Teachers’ Choir (Szlovénia)

21:00 Postapalota (Jókai u. 5.)
La Choraline – Choeur de Jeunes de La Monnaie (Belgium)
Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara

21:00 Dóm Múzeum (Káptalan u. 8.)
Gaudium Kórus (Tárnok)

„Öt órai koncertek”

17:00 Memi pasa fürdője (Ferencesek u.), Jókai tér, Színház tér

Közös éneklés

19:30 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)
Vendég: UniCum Laude

Koncert: UniCum Laude

20:00 Dóm tér

Balkán táncház

19:00 Színház tér
Zene: CimbaliBand

Augusztus 19. csütörtök

Napközben: műhelymunka

Dottó, az Éneklő Kisvonat

10:45-12:00, 15:30-16:45 Belváros
A résztvevő kórusok a városnéző vonaton utazva énekkel töltik meg Pécs nevezetes pontjait.

„Öt órai koncertek”

17:00 Memi pasa fürdője (Ferencesek u.), Jókai tér, Színház tér

Közös éneklés

19:30 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)
Vendég: Zengő Együttes

Koncert: Zengő Együttes

20:00 Dóm tér

Egyéni koncertek

21:00 Lyceum templom (Király u. 44.)
Váci Vox Humana Vegyeskar
Mercanto Male Quartet (Finnország)

Magyar táncház

21:00 Sétatér
Zene: Zengő Együttes

Augusztus 20. péntek

Napközben: aznapi műhelyzáró koncertek főpróbái
B, C, E, F műhelyek – műhelymunka

Dottó, az Éneklő Kisvonat

10:45-12:00, 15:30-16:45 Belváros
A résztvevő kórusok a városnéző vonaton utazva énekkel töltik meg Pécs nevezetes pontjait.

Közös éneklés

19:30 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)

Ünnepi Kodály-hangverseny

20:00 Pécsi Székesegyház

Psalmus Hungaricus
A „G” vegyeskari műhely záró koncertje
Közreműködik: Horváth István (tenor), Pannon Filharmonikusok.
Vezényel: Prof. Czifra János, a Salzburgi Dóm főzeneigazgatója.

„Angyalének” – Kodály Zoltán kompozíciói gyermekhangra
A „D” gyermekkari műhely záró koncertje
Vezényel: Tóth Ferenc (Liszt-díjas).

Budavári Te Deum
Az „A” vegyeskari műhely záró koncertje
Közreműködik: Rácz Rita (szoprán), Meláth Andrea (mezzoszoprán), Horváth István (tenor), Kovács István (basszus), Pannon Filharmonikusok. Vezényel: Prof. Hon. Tillai Aurél (Liszt-díjas).

Augusztus 21.  szombat

Napközben: aznapi műhelyzáró koncertek főpróbái

Egyéni koncertek

15:00 Cella Septichora (Szent István tér)
Musica Ludens Kamarakórus és a Magyar Honvédség Központi Zenekar Harsona Kvartettje (Budapest)

Műhelykoncertek

16:30 PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)

„Horatii Carmen” – magyar szerzők kompozíciói fiatal hangokra
A „C” ifjúsági vegyeskari műhely záró koncertje
Közreműködik: Forgó György (zongora).
Vezényel: Dr. Hoppál Péter, Nagy Ernő és Dr. Szabó Szabolcs.

Bartók Béla világa – „Falun” és „Öt egyneműkar kiszenekari kísérettel”
Az „E” nőikari műhely záró koncertje
Közreműködik: Körtesi András (zongora), és a Pannon Filharmonikusokból alakult kamarazenekar.
Vezényel: Kertész Attila (Liszt-díjas).

Közös éneklés

19:30 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)
Vendég: No More Blues

Műhelykoncertek

20:00 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)

„Swing and Sweet”
A „B” vegyeskari műhely záró koncertje
Közreműködik: Balásy Szabolcs (zongora), Horváth Krisztián (basszus), Kebuszek Zsolt (dobok).
Vezényel: Robert Sund (Uppsala, Svédország).

Vajda János: Pannonii Carmen ősbemutató
Az „F” férfikari műhely záró koncertje
Közreműködik: Csajághy Szabolcs (tenor), Bognár Szabolcs (bariton), Balásy Szabolcs és Horváth Krisztián (zongora), valamint a Pécsi Ütősök Szabó Ferenc vezetésével.
Vezényel: Dr. Lakner Tamás (Liszt-díjas).

Zenés utazás a bor körül
Az „F” férfikari műhely záró koncertje
Közreműködik: Szabó Gabriella (zongora).
Vezényel: Vlado Sunko (Brodosplit, Horvátország).

Fesztiválfinálé

21:00 Dóm tér
Esőhelyszín: PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.)

Látványos fesztiválbúcsúztató
Közreműködik: No More Blues

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő