Pécs is a halálbüntetés ellen

A világ csaknem ezerhatszáz városa csatlakozott a római székhelyű Szent Egyed Közösség halálbüntetés elleni kampányához. Az akció résztvevői arra emlékeznek, hogy 1786. november 30-án törölték el a halálbüntetést Toszkánában.

A halálbüntetés elleni világnap csütörtök este a római Colosseumnak, továbbá világ városai jelentősebb műemlékeinek kivilágításával kezdődött.

A Cities for Life (Városok az életért) elnevezésű kampányt a kilencedik egymás utáni évben rendezik meg. A Szent Egyed Közösség honlapján feltüntetett lista szerint az idén a világ csaknem ezerhatszáz városa csatlakozott 88 különböző országban, Magyarországon Pécs és Szeged.

Az ez alkalomból Rómában rendezett nemzetközi igazságügyi miniszteri találkozó adatai szerint a halálbüntetést a világ 193 országa közül 150 jogilag vagy a gyakorlatban eltörölte.

2011-ben mintegy ötezer halálbüntetést hajtottak végre 43 országban, 946-tal kevesebbet mint 2010-ben. A statisztika élén Kína áll: hivatalos pekingi adatok szerint 2010-ben ötezer halálbüntetést hajtottak végre, 2011-ben négyezret. A második helyen tavaly Irán állt 676 kivégzéssel, a harmadik Szaúd-Arábia volt 82-vel.

A halálbüntetés elleni nemzetközi kampány résztvevői az ENSZ Közgyűlés Emberjogi Bizottsága által november 19-én megszavazott moratórium bevezetését szorgalmazzák a halálbüntetés alkalmazásának felfüggesztése végett.

Hirdetés