Pécs-szerte szomszédoltak

Szomszédünnep1

Újból megrendezték az immár pécsi hagyománnyá is vált Szomszédünnepet Pécsen szeptember 27-én. A kezdeményezés Párizsból indult, s mára több mint harminc országban közel 10 millió résztvevőt és 1300 várost, valamint partnerszervezetet mozgat meg.

Többek között játszótereken, kisebb-nagyobb, tömbházak közötti tereken némi szomjoltó, bográcsos étel és beszélgetések mellett rendezték meg szombaton a Szomszédünnepet Pécsen immár sokadik alkalommal. Városunk volt egyébként az első a hazai települések közül, amelyik még 2010-ben a kulturális főváros program keretében megszervezte az ünnepet.

A Szomszédünnep lényege, hogy a kisközösségek magukénak tartsák az ünnepet, érezzék át a saját szervezés örömét, a közösségi lét erejét. Így a szervezésben a legnagyobb szerepe a civileknek és aktivistáknak van, akik a saját kisközösségükben kezdik el szervezni az eseményt, idén úgy tűnik a képviselőjelöltek voltak a leglelkesebbek e téren, azok közül is a fideszesek.

Szomszédünnep

Pécsen ők ugyanis több mint tucatnyi helyen rendezték meg a Szomszédünnepet, köztük a külső városrészekben is, Páva Zsolt polgármester szinte az összeset végigjárta szombaton. Fotóink a Berek-sétányon készültek a délelőtt során.

Hirdetés