Pécsen koncertezik a “szabadság vándora”

December 27-én, kedden este nyolc órakor kezdődik Demjén Ferenc karácsonyi koncertje a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

Az idén hatvanöt éves énekes – az elmúlt évek hagyományaihoz alkalmazkodva – budapesti fellépése előtt érkezik hozzánk régi és új slágereivel. A közönség minden jel szerint együtt énekelheti az előadóval a legismertebb dalokat, mint például a „Hogyan tudnék élni nélküled”, a „Kell még egy szó” vagy a „A szabadság vándorai”. Ezen felül újabb szerzemények is felcsendülnek az Így fogadj el igazán című, eddig utolsóként megjelent lemezről.

Demjén Ferenc karrierje a hetvenes években indult, az eltelt évtizedek alatt nők ezreinek szívét dobogtatta meg szerelmes, érzelemmel telt szerzeményeivel. Szólókarrierje előtt olyan ismert zenekarokban fordult meg, mint a V’Moto’Rock, Tűzkerék, vagy a Bergendy. Énekesi munkássága mellett basszusgitárosként és szövegíróként is ismert.

Keddi koncertjére állandó zenekarával érkezik. Tagjai: Bársony Attila (vokál), Demeter György (vokál), Kovács Barnabás (basszusgitár), Menyhárt János (gitár, zeneszerzés), Solti János (dob), Vass Attila (billentyűk), Vincze Tamás (ütős hangszerek), és Závodi Gábor (billentyűk, zenekarvezetés).

Czimermann Zsuzsanna írása

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés