Pécsi balettigazgató debütált Pesten

Vannak előre nem látható gondok

Bach János-passióját Eperjes Károly rendezésében április 2-án láthatta először az Operaház közönsége. Vincze Balázs Eperjes Károlyhoz hasonlóan először dolgozik az Operában, sőt kettejüknek is ez volt az első együttműködése.

A rendező az oratórikus zeneművet stilizált arénába, ókeresztény közegbe viszi, és él a mozgásszínház eszközeivel is.

Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója a nagyszabású zenemű korál-részeihez készített koreográfiát.

– Őszintén mondhatom, hogy óriási a kihívás számomra több szempontból is. Egyrészt a téma maga különleges feladat, hiszen a passió nem gyakori műfaj a színházi életben – sok alkotó leéli úgy az életét, hogy passiót nem rendez, vagy nem koreografál. A műfaj ritkasága miatt talán nagyobb figyelem is irányul most rám, hiszen nem a szokásos színházi helyzet áll fenn, amikor ugyanazt a művet egyszerre több színház is bemutatja. Ezáltal is izgalmasabb és feszültebb az alkotói folyamat. Mindezek mellett azért a legnagyobb kihívás maga a tény, hogy Magyarország első számú színházi műhelyében először mutatkozom be, mint alkotó. Legfőbb célom, hogy a mozgásvilágommal el tudjam érni azt, hogy a közönség számára az előadás végén ne tűnjön a János Passió statikus műnek. Összességében azonban úgy gondolom, az újításokkal csínján kell bánni egy bibliai téma esetében. Az új helyszín, az új emberek, az új helyzet pozitív stresszként hatnak rám, mely által bízom benne, hogy sikerül a tudásom maximumát nyújtani.” – mondta el Vincze Balázs még a bemutató előtt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés