Pécsi jogászok is „alkotmányoznak”

Az Országgyűlés nyáron választotta meg az alkotmány-előkészítő eseti bizottság tagjait, amelynek az lesz a feladata, hogy az új alaptörvényről 2011. június 30-ig terjesszen javaslatot a parlament elé. A bizottság munkáját, így az új alkotmány megalkotását is segítik a Pécsi Tudományegyetem alkotmányjogi tanszékének munkatársai.

A PTE alkotmányjogi tanszékének vezetője, Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus a Pécs TV Pont Ma műsorában elmondta: az eseti bizottság felkérte az alkotmányjogi tanszékek vezetőit, hogy vegyenek részt a munkában, s dolgozzák ki azon javaslataikat, amelyekkel hozzá tudnak járulni az új alkotmány elkészítéséhez.

A tanszékvezető szerint a kérés arra irányult, hogy az alkotmány azon pontjaihoz nyújtsanak segítséget, amelyeket az adott intézménynél behatóbban tanulmányoztak, így a pécsiek a dokumentum alapelveihez nyújtottak be javaslatokat, valamint az alapjogi fejezet kapcsán fejtették ki véleményüket.

A tanszék munkatársai az alapelvekre koncentráltak, s e tekintetben adtak koncepcionális javaslatokat, kiemelve a demokratikus jogállamiság, a piacgazdaság jelentőségét, a szolidaritás fontosságát, az alapjogi fejezetben pedig fontosnak tartották az alapjogok csoportosítását, valamint azok korlátozásának hangsúlyos feltüntetését is.

Ismeretes, a jelenleg hatályban lévő törvényt 1949-ben szovjet mintára alkották meg, s ugyan 1989-ben módosították egyes rendelkezéseit „a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében – hazánk új Alkotmányának elfogadásáig”. Új alaptörvényt azonban nem hoztak, így a mostani kétharmados parlamenti többség vállalta fel ezt a feladatot.

A tanszékvezető megjegyezte, ezzel ideiglenes jellegét kívánják megszüntetni, bár ahhoz képest, hogy átmenetinek szánták, a gyakorlatban elég jól bevált az alkotmány.

A módosítások kapcsán elmondta: a tartalmat illetően az elmúlt húsz év alkotmánybírósági gyakorlatait lehet felhasználni, azaz, hogy a taláros testület miképpen bontotta ki az egyes alapvető jogok tartalmát értelmezése során, s érdemes figyelembe venni hazánk nemzetközi kötelezettségeit, melyek szintén belefoglalandók az alapokmányba.

Névjegy

Drinóczi Tímea 2001-ben „cum laude” minősítéssel szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2001-2004 doktorandusz hallgató ugyanitt, 2006-ban „summa cum laude” minősítéssel védi meg doktori értekezését. 2002-2006 között tanársegéd, majd 2006-tól adjunktus az alkotmányjogi tanszéken, ahol többek között alkotmánytant, alkotmányjogot és törvényhozástant oktat. 2007-től a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete tagja és a Pécsi Alkotmányjogi Műhely Alapítvány képviselője. 2009-től tanszékvezető.

Hirdetés