5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaPécsi lövöldözés - harmadik szakértő kell

Pécsi lövöldözés – harmadik szakértő kell

A Baranya Megyei Bíróság még az ítélkezési szünet előtt egy harmadik szakértőt rendel ki a 2009. novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának perében, mert az ügyben szakvéleményt adó ideg- és elmeszakértői csoportok álláspontja nem közeledett egymáshoz.

Hajdu István bíró, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője kedden az MTI megkeresésére azt mondta: a bíróság július 18-ig kirendeli az úgynevezett ellenőrző szakértőt, és rendelkezésére bocsátja a vádlott elmeállapotával kapcsolatos véleményeket, valamint az ügy iratait, tárgyalási jegyzőkönyveit. A harmadik szakértő a vádlottat már nem vizsgálja meg, a kapott dokumentumok alapján készít szakvéleményt, amelyet a bíróság figyelembe vesz az ítélethozatalkor.

Az ügyészség a 24 éves Gere Ákost előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a tavaly decemberben kezdődött büntetőperben. A vádirat szerint a gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte egy 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített.

A bíróság Kovács Attila vezette büntetőtanácsa még áprilisban rendelte el a per kimenetele, a büntetés kiszabása szempontjából rendkívül fontos szakértői vélemények kiegészítését, az ügyben dolgozó két szakértői csoport ugyanis ellentétes véleményt fogalmazott meg a vádlott elmeállapotáról.

A védelem által felkért szakértők szerint Gere Ákos a tett elkövetésének idején súlyos, a nyomozóhatóság által felkért szakemberek véleménye szerint viszont csak enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében.

A bíróság az után határozott a harmadik szakértő kirendeléséről, hogy a szakértői csoportok a vélemények kiegészítése után is ragaszkodtak korábbi álláspontjukhoz.

Gere Ákos büntetőpere október 7-én folytatódik a Baranya Megyei Bíróságon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő