Pécsi okozott balesetet Zalában

Három autónak is nekiütközött, egy férfinak pedig súlyos sérüléseket okozott, mégis továbbhajtott egy járművezető a Zala megyei Miháldon – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

A 34 éves pécsi férfi terepjárójával vasárnap Miháldon először egy parkoló Suzuki Swift bal oldali visszapillantó tükrének ment neki. Ezután egy szintén parkoló Volkswagen Passatnak és a mellette álló 57 éves tulajdonosának ütközött neki.

A férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyosan megsérült, ezért a mentők kórházba vitték. A terepjáró sofőrje azonban ezek után sem állt meg, összeütközött egy Opel Astrával is, majd továbbhajtott.

A nagykanizsai rendőrök a járművezetőt nem sokkal később Zalaszentjakabon találták meg, ahol kénytelen volt megállni, mert autójának kitörött a kereke. A sofőr az állította, hogy semmire sem emlékszik, mert vezetés közben rosszul lett.

Képünk illusztráció

Hirdetés