Pécsi víruskutató: oltás nélkül járványok lesznek

Measles is highly contagious, and it produces fever and rash in susceptible people who become infected.

A kötelező és ajánlott védőoltások alkalmazásának szükségességére figyelmeztetett az először Romániában, majd Kelet-Magyarországon megjelent kanyarós megbetegedésekkel kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) legmagasabb biztonsági követelményeknek is megfelelő virológiai laboratóriumának vezetője.

Jakab Ferenc virológus, egyetemi docens hétfőn az MTI érdeklődésére a megbetegedésekre utalva hangsúlyozta: ha bármilyen okból fellazul az oltási háló, akkor járványok lesznek, ugyanis az érintett kórokozók nem tűntek el, csak a népesség nagyszázalékú immunizálása miatt nem kerülnek előtérbe.

Abban a pillanatban, hogy “rés keletkezik a pajzson”, elkezdődnek a megbetegedések – fogalmazott, arra utalva, hogy a Románia nyugati, délnyugati megyéiben tapasztalt kanyarós megbetegedésekért a szomszédos ország egészségügyi minisztériuma szerint egy “felelőtlen oltásellenes kampány” a hibás.

A szakember cáfolta, hogy a vakcinák és hordozóanyagaik veszélyesek lehetnek az emberi szervezetre, majd közölte: azokat évtizedeken keresztül nagy populációkon tesztelték.

Szintén cáfolta azt az oltásellenes érvek között előkerülő elképzelést, miszerint a vakcinázás csak a gyógyszergyárak bevételeit növeli. A szakember a nagy járványok elkerülése szempontjából prioritásnak nevezte a kötelező védőoltások – köztük a kanyaró-mumpsz-rózsahimlő (rubeola) elleni MMR-oltás – beadatását.

kanyaró
A kanyaró terjedése az oltásellenes kampánynak köszönhető

Az ajánlott vakcinákra kitérve jelezte: ezek alkalmazása azért javasolt, mert olyan tendenciákat vetítenek előre, amelyek “sajnos mindig bejönnek”.

A víruskutató kijelentette: a történelemben számtalan példa volt arra, hogy védőoltások járványokat megállítva emberéletek millióit mentették meg. Ezek közül a fekete himlő, a sárgaláz kórokozói és a járványos gyermekbénulást előidéző poliovírus elleni hatékony programokat említette.

Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, aminek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége legalább egy, kanyaró elleni oltásban részesült. A hosszú távra szóló védettség kialakítása érdekében 1989-től kezdődően két alkalommal – 15 hónapos, majd 11 éves korban – kapnak oltást a gyerekek.

A kanyaró szempontjából leginkább veszélyeztetettek a 15 hónaposnál fiatalabb, még védőoltásban nem részesült gyerekek, valamint a betegséget át nem vészelt, beoltatlan emberek. A veszélyeztetettek közé tartoznak az immunhiányos betegek, valamint azok az egészségügyi dolgozók, akik Romániából érkező, potenciálisan kanyarós betegeket látnak el – írták.

Hirdetés