Pécsről Lisszabonig egy liter benzin árából!

Nem semmi ez a gép

Sikeres volt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az Árpád Fejedelem Gimnázium együttműködése a 30. Shell Eco Marathonon. A csapat 311 km/kWh eredményt ért el, amivel a 21. helyet szerezte meg az Árpád Eco Team.

A pécsi diákok 5. alkalommal indultak Európa legrangosabb fogyasztási versenyén, de ezúttal nem hidrogén üzemanyagcellával hajtott autóval, hanem akkumulátoros kategóriában. A mechanikai alkatrészek és a karosszéria kialakítása lényegében változatlan maradt a 2014. évhez képest, így az új pilótának, a 11. osztályos Perényi Kittinek, már kiforrott, kipróbált technikát kellett vezetnie, amit az elvárásokon felül teljesített.

Nem semmi ez a gép
Nem semmi ez a gép

A jármű tehát 311 kilométert tud megtenni 40 Forintból, vagyis egy liter benzin árából akár Lisszabonig autózhatunk Pécsről, ami mintegy 3000 km! Az elektromos autók a piacon már elérhetőek, ezek átlagos fogyasztása 8-10 km/kWh, de még rengeteg lehetőség rejlik a fejlesztésekben.

A PTE és az Árpád Fejedelem Gimnáziumának együttműködése lényegében a zéró emissziós közlekedés népszerűsítéséről is szól, amelyben partner a Tüke Busz Zrt. is, hiszen Pécs városa is elektromos buszok beszerzését tervezi a közeljövőben. Örömteli lenne, ha hazánkban az elsők között Pécsett kezdene terjedni a tömegközlekedés ezen formája, és így a pécsi egyetem is szerepet kaphat a működési adatok gyűjtésében és értékelésében, amelyekből kiindulva akár fejlesztési ötletek is születhetnek.

A Pollack Eco Team az eddigi, 5-6 éves tapasztalatokra támaszkodva egy utcai jellegű elektromos és hidrogéncellás jármű fejlesztését kezdte el, amelyet szeretnének 2016-ban bemutatni. Az innovatív koncepció már 2 éve tervezés alatt áll, és a fejlesztők bíznak benne, hogy a megfelelő forrásokat is sikerül előteremteni ehhez.

Az Árpád Eco Team tagjai a 2015-ös versenyen:

Perényi Kitti, Papp Attila, Kelemen Márton 11. osztályos tanulók
Porkoláb Tamás és Ötvös Antal felkészítő tanárok
Karaszi Márton gépészmérnök hallgató, PTE
Háber István oktató, PTE Műszaki és Informatikai Kar

Hirdetés